Hirdetés

Számos nagy sikerű rendezvényt szervezett tavaly a pécsi Nemzetiségi Tanács. Céljuk, hogy programjaik révén minél többen ismerkedhessenek meg a városban élő nemzetiségek kultúrájával, szokásaival.

Pécs sokszínűségéhez az itt élő nemzetiségek rendkívüli mértékben hozzájárulnak. A városban működő Nemzetiségi Tanács pedig sokat tesz azért, hogy kultúrájukat minél szélesebben körben megmutathassák az érdeklődőknek. Éppen ezért a városházán kialakított Nemzetiségi Iroda nemcsak a nemzetiségi önkormányzatok és a tanács napi feladatainak színterét adja, hanem egy olyan közösségi térként is funkcionál, ahol bárki megismerkedhet a városban élő nemzetiségekkel.

Ahogy Auth István nemzetiségi tanácsnoktól megtudtuk, a különféle programok és kiállítások szinte folyamatosak már az irodában.

– Tavaly első alkalommal szerveztünk nemzetiségi kvízt, aminek nagy sikere volt a fiatalok körében – emelte ki Auth. – A helyi középiskolásokat hívtuk meg a rendezvényre, hogy egy kérdéssor megválaszolásával még többet megtudhassanak a nemzetiségek szokásairól és történetéről. A kvíz interaktív elemeként pedig a résztvevőknek fel kellett keresniük a városban a nemzetiségekhez köthető helyszíneket, tárgyi emlékeket.

Ez a program volt tehát a 2023 újdonsága, és a tanács a jövőben is szeretné megrendezni.

A Nemzetiségi Hagyományőrző Fesztivál sem maradhatott el, a Pécsen élő 11 nemzetiség tavaly is reprezentálhatta magát a népszerű rendezvényen szeptember elején. Számos érdeklődő látogatott el a Széchenyi térre, ahol étel- és italkóstolók, néptáncbemutatók, kézműves foglalkozások várták őket. Az egynapos program görög táncházzal zárult.

Nagy sikere volt 2023-ban is a Nemzetiségi Hagyományőrző Fesztiválnak

– Minden évben más-más különlegességgel készülünk a fesztivál záróeseményére, ez idén is így lesz – hangsúlyozta Auth István.

A nemzetiségi élet területén nyújtott kiemelkedő munkát minden évben a Faluhelyi Ferenc-díjjal ismerik el, amelyet rendszerint a város napján adnak át. Ahogy Auth elmondta, a példamutató tevékenységért a jövőben is jár az elismerés, ahogy a nemzetiségi tanulók ösztöndíjprogramját is folytatni fogják.

Zenés-táncos programmal ünnepelték tavaly a nemzetiségek napját

A hagyományokhoz híven díszoklevelet és pénzjutalmat kapnak azok a nemzetiségi tanulók, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el. Tavaly a nemzetiségek napja alkalmából szervezett zenés-táncos városi ünnepségen osztották ki az elismeréseket a fiataloknak.

Hirdetés