Pécs nemzetiségei tánccal, zenével, finomságokkal, színes bemutatókkal várnak!

Hirdetés

Szeptember 4-én igazi multikulturális kavalkáddá alakul át a Széchenyi tér. Jön a Nemzetiségi Tanács szervezésében „A sokszínű egység” elnevezésű rendezvény Pécs főterén, azaz a Nemzetiségi Hagyományőrző Fesztivál! 

A város lakossága mindig is büszke lehetett az itt élő, különböző népcsoportok által még színesebbé és izgalmasabbá tett pécsi kulturális örökségre. Népszerűek és rendszeresek voltak mindig is az egy-egy etnikum által összeállított változatos programok, sőt, a Pécsett működő tizenegy nemzetiségi önkormányzat általában minden évben közös rendezvényt is szervez, mely klasszikusan ételkóstolókat, népviselet-bemutatókat, zenés-táncos műsort tartalmaz.

A mostani nagyszabású fesztiválhoz hasonlót azonban régen látott a város.

Együtt fognak mulatni és hagyományaikat – népviseletet, ételt, italt, zenét, éneket, táncot – bemutatni horvátok, ukránok, cigányok, lengyelek, románok, németek, ruszinok, bolgárok. A résztvevő nemzetiségiek és nem nemzetiségiek számára pedig jópofa keretprogramot is biztosítanak: gyerekeknek kreatív foglalkozásokat, az uniós polgárság iránt érdeklődőknek kvízeket készítenek elő például a szervezők. De természetesen kézművesek is megjelennek a város főterén.

Az esemény szombaton, pontban délben kezdődik, Auth István nemzetiségi tanácsnok és dr. Kunszt Márta civil tanácsnok megnyitójával. Aztán pedig már indul is a buli egészen este 8-ig, a részletes programot az alábbi plakáton, illetve IDE kattintva láthatjuk.


Ez is érdekelheti olvasóinkat:

Átadták az országos szinten is unikumnak számító pécsi Nemzetiségi és Civil Irodát

Hirdetés