Hirdetés

„Petőfi szava az volt, hogy „utánam”, és nem az, hogy „előre”. Apró különbségnek tűnhet, ám valójában nagyon is lényeges” – mondta Péterffy Attila polgármester március 15-ei beszédében.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett idei, március 15-ei városi ünnepség 15.30-kor kezdődött, a 48-as téren található Petőfi-szobornál, ahol a résztvevők és érdeklődők gyülekeztek.

A téren 15.45-kor hangzott el Vörösmarty Mihály Országháza című műve Szabó Márk József előadásában, majd a hagyományoknak megfelelően az ünneplők huszárok kíséretében átvonultak a Kossuth térre, ahol 16 órakor Sziniminisz Színjátszó Társulat előadását tekinthették meg.

A rövid műsor után Péterffy Attila polgármester mondta el ünnepi beszédét.

– 175 évvel ezelőtt ezen a napon, csatlakozva több európai városhoz, Pest-Budán is kitört a forradalom. 175 éve ezen a napon bátor fiatalok sikerre vitték a szabadság és a polgári átalakulás jelszavait. Ezzel kezdetét vette a magyar forradalom és szabadságharc, nemzetünk történelmének legfényesebb és egyik legvéresebb időszaka – fogalmazott a polgármester beszéde kezdetén.

Péterffy Attila

Ezt követően – kapcsolódva a Petőfi-emlékév tematikájához – kiemelte, hogy akkor, az események gyújtópontjában ott állt Petőfi Sándor, „a forradalom költője”.

– Petőfi, aki a lelkéből kipattanó szikrákkal fellobbantotta a szabadság lángját előbb a Pilvax kávéházban, majd az egyetemen és Pest-Budán, végül pedig az egész országban. A 175 éve kirobbant forradalom lánglelkű költője 200 évvel ezelőtt, 1823 január elsején született. Bőven van tehát kerek évforduló és így bőven van alkalom arra, hogy emlékezzünk. Arra, hogy számot vessünk. A Petőfi Sándor egy különleges korban élt és alkotott. Azokat az időket ma, 175 év távlatából visszatekintve bátran hívhatjuk a hősök korának. Ám Petőfi még egy ilyen korszakban is ki tudott tűnni, máglya volt a fényesen lobogó fáklyák között – mondta Péterffy Attila.

Hozzátette: Petőfi irodalomunknak és történelmünknek egy olyan rendkívüli, ikonikus alakja, akihez minden magyar ember kapcsolódik valamiképpen.

– Mindannyiunkban él egy nagyon markáns kép Petőfiről. Így vagy úgy, de mindannyian csodáljuk őt. Csodáljuk benne, hogy csak úgy duzzadt a hittől. Petőfi, a forradalmár hitt a nemzetben, a szabadság eszméiben, és hitt a győzelemben. Ha forradalmi verseiben gyakran el is játszott a vereség és a halál gondolatával, a dicsőségről soha nem mondott le. Az idő pedig őt igazolta, hiszen ma itt állunk, és fejet hajtunk a forradalmi ifjak nagysága előtt. Dicsőítjük Petőfit, a harcos költőt, amiért olyan végtelenül eltökélt volt. Ma talán azt mondanánk rá, hogy a végletekig következetes. Nemcsak megírta forradalmi verseit, de ahogy tehette, valóra is váltotta eszméit és kardot ragadott. Nem csak szavalt a szabadságról, de harcolt és végül az életét is feláldozta érte. És képzeljék csak el, micsoda szívvel indultak csatába azok a honvédek, akiknek Petőfi szavalta előtte a Nemzeti dalt vagy a Csatadalt! – mondta a városvezető.

Úgy fogalmazott:

„Petőfi nem ismert megalkuvást, nem kötött kompromisszumot, ha hazájáról, a szabadságról, a forradalom eszméiről volt szó.”

– Petőfi szava az volt, hogy „utánam”, és nem az, hogy „előre”. Apró különbségnek tűnhet, ám, ha belegondolnak, valójában nagyon is lényeges. Ma, 175 évvel a magyar forradalom és szabadságharc kitörése után a mi feladatunk emlékezni és számot vetni. Feladatunk tisztelegni az olyan hősök előtt, mint Petőfi Sándor, akinek mindössze alig több mint negyed századnyi élet adatott, mégsem feledjük soha Kötelességünk a nyomdokaiban járni, hogy haza és szabadság, ez a két szó újra kéz a kézben járjon – tette hozzá.

Ezután a polgármester kiemelte, hogy kevés magyarnak adatott meg olyan tehetség, mint Petőfi Sándornak, ugyanakkor – folytatta – vannak példaképeink, akiket érdemes követni.

– És van hazánk, van városunk, van közösségünk, amiért élni, dolgozni érdemes. És van még szabadságunk, amiért küzdeni érdemes, mindazzal a tehetséggel, ami adatott. Feladatunknak, kötelességünknek mi, Pécs város vezetői ma akkor teszünk eleget, ha segítünk emlékezni, tisztelegni. Ha valóban emlékezetessé, különlegessé tesszük az olyan napokat, mint a mai – zárta Kossuth téri beszédét Péterffy Attila.

A polgármester beszéde után a politikai pártok és társadalmi szervezetek koszorúzták meg a Kossuth-szobrot.

A hivatalos városi ünnepség zárásaként az érdeklődők a Cimbaliband, valamint a Balkán Fanatik zenekar koncertjét nézhették meg.

Petőfi versei soha nem hallott módon csendültek fel

Természetesen idén sem maradhatott el a Pannon Filharmonikusok március 15-ei ünnepi díszhangversenye. A zenekar a hagyományok szerint egykor élt és kortárs magyar zeneszerzők műveiből válogatott. A résztvevők elsőként a Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, Dubrovay László Petőfi Sándor verseit feldolgozó „Szerelem, szerelem” című művének ősbemutatóját hallhatták, amit Kodály Zoltán „Fölszállott a páva (Változatok egy magyar népdalra)” című műve követett. Az este 19 órakor kezdődő koncert karmestere a Pannon Filharmonikusokat első ízben dirigáló Jankó Zsolt volt (közreműködött Fekete Attila tenor).

A koncert előtt Péterffy Attila mondott köszöntőt.

– A ma esti ünnepi koncert különleges alkalom. A 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor kilenc versét dolgozta fel az idén 80 éves Dubrovay László. Petőfinek mindössze 27 év adatott meg, ám úgy élt, alkotott és szeretett, hogy azt bármelyikünk megirigyelhetné. Olyan hőn ragaszkodott a szabadság eszméjéhez, és olyan forrón szerette hazáját, ami örökre példaként állhat mindannyiunk előtt. Nehezen tudok ezért elképzelni felemelőbb ünnepi alkalmat, mint azt a koncertet, amelyen történelmünk legbátrabb költőjének versei eddig soha nem hallott módon csendülnek fel – mondta a polgármester.

 

Hirdetés