„Szuperhős” ragadozó tette be a lábát Pécsre!

Alig pár hete érkezett meg Pécsre egyenesen Brnóból Vadim, a Pécsi Állatkert első rozsomákja, aki tegnap el is foglalta a hosszas előkészületek, és biztonsági intézkedések után kialakított kifutóját. A popkultúrában szuperhősként istenített ragadozó láthatóan élvezi a pécsiséget, a remények szerint pedig még idén társat kaphat. 

hirdetés

A pécsi állatkertnek a megnyitása óta az a célja, hogy az Európai Fajmegmentő Tenyészprogram keretében minél több fajt ismerhessen meg a közönség. Ilyen állat az április 10-én bemutatott, a csehországi Brnóból érkezett hím rozsomák is, Vadim, aki egyúttal az állatkert egyik legveszélyesebb ragadozója.

– Az elmúlt egy év azzal telt, hogy minden erőnkkel felkészüljünk Vadim érkezésére a pécsi állatkertben. Nagyon komoly biztonsági előírásokat kellett ugyanis betartanunk, mind a kifutó megtervezése, mind az állat tréningezésére való előkészületek kapcsán – mondta el Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón, majd hozzátette, hogy végül a lámakifutót alakították át, és szerelték fel olyan erős rácsozattal és biztonsági rendszerrel, mely a medve, vagy a hiénák kifutójáéval vetekszik.

Az állatkert karbantartói, gondozói kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy megfelelő rejtekhelyeket, mászási lehetőségeket biztosítsanak az állat számára, de biztos, hogy a képzett kollégáknak köszönhetően a foglalkozások során sem fog unatkozni Vadim. A rozsomákot továbbá a modern, üvegbetekintőknek köszönhetően könnyebben megszemlélhetik a látogatók.

Ahogy Pap Zsuzsanna, az állatkert gyűjteményi és nevelési vezetője elmondta szerdán, a menyétfélék családjába tartozó ragadozóból mindössze százhúsz példány fordul elő Európában, de nem csak ezért különleges jövevény Pécsen a rozsomák, hanem mert Magyarországon a harmadik állatkertként mutatják be.

– A rozsomák magyar népies elnevezése a torkosborz, ami arra utal, hogy ez az állat sokkal több prédát zsákmányol, mint amennyit megeszik. Hatalmas mancsokkal és karmokkal rendelkezik, óriási területeket jár be, és szüntelenül vadászik. Nem veti meg ugyan a döghúst sem, de általában friss zsákmány után kutat, és képes egy legyengült rénszarvast is elejteni. Nagyon jól mászik, sok esetben a prédákat a fák tetejéről leugorva ejti el óriási karmaival. Itt az állatkertben a takarmánya is változatos, csontos marhahússal, lóhússal és hallal is kínáljuk Vadimot – mondta el Pap Zsuzsanna.

Vadim egyelőre egyedül van pécsi élőhelyén, de ahogy Siptár Dávidtól megtudtuk, a remények szerint még idén társat kaphat.

Hirdetés