Erősen tetszhalottnak tűnő „civil” szervezet támogatja az MSZP-DK-Momentum jelöltjét

Miután egyértelművé vált, hogy ellenzéki pártemberek indulnak majd „álcivilként” az önkormányzati választáson, megjelent az a szervezet is, amelyik négy éve már egyszer ezt eljátszotta Pécsen. A tetszhalott Forum Sopianae vezetője korábban az MSZP-s polgármesterjelöltnek kampányolt. 

hirdetés

Az EP-választáson súlyos vereséget szenvedő, egykor még Pécset is uraló MSZP-elnöke, Tóth Bertalan már tavaly egy balliberális rádiónak adott interjúban úgy beszélt Mellár Tamás megválasztásáról, mint egyfajta mintáról, amit követni fognak az önkormányzati választáson.

A pécsiek jól emlékeznek, hogy Mellár ugyan sokáig függetlennek mondta magát, de többek között már az eredményváróján ott volt az MSZP-s Puch László és Szakács László, de őt segítette a Mellár kitelepülésien „magánemberként” beállító Nyőgéri Lajos is, aki egyébként nem magánemberként az MSZP mostani alelnöke. Az is ismert, hogy Mellár megválasztása után alig egy hónappal már az MSZP-P frakciószövetségét erősítette…

Igen ám, de a szocialisták nem Mellárnál vetették be először ezt a mintát, hiszen 2009-ben a Forum Sopianae egyesület elnöke, Molnár Géza a szocialista polgármesterjelölt mellett kampányolt, akkor a Helló, Pécs! – szintén „civil” – mozgalmat vezette, aminek az volt a legnagyobb teljesítménye, hogy több száz nyugdíjas aktivistát szállított Pécsre a kampányhajrában, aztán el is tűnt a választás után.

Négy éve aztán újra ez a szinte a semmiből jött „civil” szervezetet vették elő a baloldaliak:  akkor a Forum Sopianae együttműködésében indították jelöltjeiket, így például az MSZP városi elnökét, Gulyás Emilt ezzel a módszerrel juttatták be a városi közgyűlésbe. (Akkor az azóta megszűnt, alig mérhető támogatottságú Együtt töltötte be a Párbeszéd szerepét, azt a látszatot keltve, hogy milyen széles körű támogatottság áll mögöttük.)

A baloldaliak terve most is valami hasonló lenne Mellár Tamás Mindenki Pécsért Egyesületével. Erről Mellár Tamás is beszélt legutóbb: elárulta, hogy majd pártbizottságok delegálják a jelöltjeiket, és az egyesület lenne az ernyőszervezet. Mellár viszont az MSZP-DK-Momentum jelöltjét teljesen alkalmatlannak látja a feladatra, és az egyesülete sem támogatja.

Úgy látszik, hogy ezt most elégelhették meg az MSZP-DK-Momentum-hármasnál, és újra előhúzták a kalapból a tetszhalott Forum Sopianae-t és a baloldali Pécsi Stop.hu azonnal meg is írta a hírt az EP-választás másnapján.

Az MSZP-logót már 2009-ben eldugták

Az egyesület tevékenységéről azonban nem véletlenül nem lehetett hallani semmit az elmúlt években, hiszen a beszámolóik szerint több éven keresztül mindössze évente 1 ezer forint bevételük volt, az is tagdíjból. Közhasznúsági jelentésükben a közhasznú tevékenységből származó kiadásuk 10-20 ezer forint között változott.

Emlékezetes az, hogy azontúl, hogy a DK-sok saját ülésükön bevallották, hogy tavalyi kampányukat egy alvilági férfi támogatta, arról is beszéltek, hogy az MSZP-DK-Momentum polgármesterjelöltje kigolyózhatja Mellárt, Mellár szerint viszont a polgármesterjelölt egyáltalán nem független, hiszen neki például Puch László, az MSZP pénztárnoka mutatta be.

A Forum Sopianae-t egyébként élesen el kell különíteni a Sopianae Kulturális Egyesülettől, amelyik tényleges tevékenységet lát el, elég a honlapját megtekinteni.

 

Hirdetés