17 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÚjabb, titkokat feltáró honlapot indít egy Wikileaks-rivális

Újabb, titkokat feltáró honlapot indít egy Wikileaks-rivális

A WikiLeaks honlapot létrehozó csoport egy korábbi tagja pénteken Davosban is bejelentette: rivális weboldal indításán dolgozik, azzal a céllal, hogy megkönnyítse a titkokat kiszivárogtatni akarók dolgát.

Mint Daniel Domscheit-Berg a Világgazdasági Fórumnak helyet adó svájci síparadicsomban újságíróknak elmondta, az OpenLeaks névre keresztelt internetes felület lehetővé teszi majd, hogy a források pontosan megválasszák, kihez, mely hírközlő szervhez akarják eljuttatni a kezükbe került dokumentumokat – névtelenségük megőrzése mellett.

A német férfi, a titkos dokumentumok feltárásával híressé vált csoport egyik korábbi szóvivője már december közepén is nyilatkozott terveiről, de most a médiafigyelmet vonzó Világgazdasági Fórumon jelentette be az újabb kiszivárogtató honlap elindítását.

A WikiLeaks alapítója a héten közölte: további sajtótermékeket akar bevonni a megszerzett dokumentumok terjesztésébe. A kelet-angliai lakhelyén házi őrizetben lévő Julian Assange az AP hírügynökségnek adott keddi nyilatkozatában közölte: az új médiapartnerek segítségével gyorsabbá válhat az irdatlan mennyiségű adathalmaz, mintegy negyedmillió amerikai követségi jelentés nyilvánosságra hozatala.

Közben az al-Dzsazíra katari hírtelevízió is bizalmas dokumentumokat kezdett kiszivárogtatni múlt vasárnap, nevezetesen az izraeli-palesztin béketárgyalásokkal kapcsolatban. Az iratokból az tűnik ki, hogy a Palesztin Hatóság több jelentős engedményt tett az elmúlt években Izraelnek, s a dokumentumok többségét Száeb Erekát palesztin főtárgyaló írta alá. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló kedden azzal vádolta meg az al-Dzsazírát, hogy kampányt indított a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) ellen a Ciszjordániát ellenőrző Palesztin Hatóság megdöntése céljából.

A WikiLeaks mintájára december elején Oroszországban is leleplező portál indult, Roszpil néven, amely azonban nem titkos információkat szándékozik a világ elé tárni, hanem nyilvános információk felhasználásával akarja leleplezni a korrupciós ügyeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő