16 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapZöldZónaVeszélyes kártevő érkezett hazánkba, vigyázat, megállíthatatlan

Veszélyes kártevő érkezett hazánkba, vigyázat, megállíthatatlan

Szinte már bárhol megtalálható, károsít és fertőz, a kajszifák a kedvencei.

Nagy tömegben jelent meg a gyümölcsfákon az idegenhonos kajszilevéltetű, ami nem csak közvetlenül tesz kárt a növényben, súlyos betegséget, a kajszihimlőt okozó vírust is aktívan terjeszti – írja a 24.hu.

Bár eddig levéltetvek ellen nem kellett fellépni (mivel ritkán szaporodtak el), az új kis tetvek ellen bizony védekezni kell, mivel nagy bajt okoznak.

Invázió közeleg?

A távol-keleti országokból betelepült rovart egyébként tavaly azonosították a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Növényvédelmi Intézetének kutatói, de valószínűleg már 2018-ban is fertőzhetett.

A szakértők szerint megállíthatatlan invázió lehet a vége, mivel az áru- és személyforgalom elképesztő mértéke folyamatosan lehetővé teszi az új fajok behurcolását a világ bármely pontjára, és ez ráadásul észrevétlen marad – foglalta össze a lap.

 A 2-3 milliméteres zöld apróság tavasszal jelenik meg a fákon, igazi túlélő.

Érdemes ellenőrizni a barackfáinkat!

[su_quote]A növény nedveit szívogatva a levelek sodródását okozza, a megtámadott hajtásokon a levelek idő előtt lehullanak, gyakran a hajtáscsúcs is visszaszárad. Az érintett területen akár torz termés is fejlődhet, illetve a fák nyáron igyekeznek új hajtásokat hozni, amivel gyengülnek, és romlik a koronájuk szerkezete[/su_quote]

– derül ki a cikkből.

Egy egészséges fát akár egyetlen állat is képes megfertőzni, és ha csak megkóstolja, már az is elég, hogy a növény egész életében beteg maradjon. A himlős fa hoz ugyan termést, de a barack ízetlen, rossz minőségű lesz.

Így szabadulhatunk meg tőlük

Vegyszeres kezeléssel is lehet védekezni ellene, valamint az olajos lemosást és a káliszappanos permetezést javasolják a szakértők az ökológiai szemléletű kertészeknek.

További részletek itt olvashatók.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő