VIDEÓ: elfogták a baranyai bandát, akik 30 milliót loptak egy házból

Hirdetés

A rendőrök két napon belül fogták el azt a négy gyanúsítottat, akik közel 30 milliót loptak el egy villányi férfitól. 

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki három férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint május 23-án délután Villányban, egy Virágos utcai házból

közel 30 millió forint értékben tulajdonítottak el készpénzt.

A nyomozók megállapították, hogy a 32 éves siklósbodonyi férfit, valamint a 26 éves kákicsi nőt a sértett beengedte az otthonába, majd a pár ezt kihasználva elterelte a figyelmét, és eközben beengedték az ingatlanba a társaikat. Az 52 éves diósviszlói és 47 éves kórósi férfi egy szekrényből elvitt egy lemezkazettát, amelyben a házigazda pénze volt.

A rendőrök két napon belül beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd a diósviszlói és kórósi férfiakat az otthonukban, a siklósbodonyi férfit és a kákicsi nőt pedig a fővárosban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának segítségével fogták el. A fővárosban elfogott pár autójának átvizsgálása során repülőjegyek is előkerültek, kiderült, hogy az Egyesült Királyságba akartak utazni.

A rendőrök mind a négy gyanúsítottat előállították a rendőrségre. Kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték a három férfi letartóztatását.

A férfiak, valamint a nő ellen lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Az elfogásukról videót is közzétett a rendőrség:

Hirdetés