Bálintot, a pécsi állatkert vízilóbikáját fogadta örökbe az OTP, az erről szóló okmányt pénteken ünnepélyesen adták át a mecseki parkban.

Kis ünnepségre került sor pénteken a pécsi állatkertben, a mecseki zoo legnagyobb lakója lelt ugyanis örökbefogadóra: Bálint, a vízilóbika.

Bálintot az OTP fogadta örökbe, mint a nagybank régiós ügyvezető igazgatója, Galovics Gábor elmondta, az egyéves örökbefogadás kettős jubileum kapcsán valósult meg: az OTP 70 éves, a pécsi állatkertet 60 éve kezdték el építeni. Galovics Gábor hangsúlyozta, az OTP számára kiemelten fontos a társadalmi szerepvállalás, az élővilág védelme és a helyi közösségek támogatása is, ennek a példája a mostani örökbefogadás is.

Galovics Gábor, Károlyfiné Tihanyi Enikő és Siptár Dávid az örökbefogadási eseményen

Siptár Dávid, a pécsi állatkert igazgatója kiemelte, amikor 2016-ban megújulva újranyitott a mecseki zoo, újraindították az örökbefogadási programot, és mára mintegy 200 cég, illetve magánszemély fogadott már jelképesen örökbe állatot. Siptár Dávid azt is elmondta, a pécsi állatkert egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fajmegőrzésre, jelenleg 9 olyan veszélyeztetett állatfajta van a mecseki parkban, amely az európai fajmegőrzési program révén került ide.

Az eseményen Siptár Dávid nőnap alkalmából köszöntötte Károlyfiné Tihanyi Enikőt, az OTP igazgatóját.

Idén 25 éves Bálint, a pécsi állatkert legnagyobb lakója

A közelmúltban írtunk arról, hogy Bálint idén lett 25 éves, és arról is beszámoltunk, egyáltalán nem volt eseménytelen a pécsiek kedvenc óriásának az élete.