Elfagy a víz a pécsi házakból

Az igazi kemény tél még várat magára, de nem érdemes megvárni a fagyos időt a vízórák felkészítésével, amellyel jelentős kárt előzhetünk meg. Tavaly rekordszámú vízmérő hibásodott meg Pécsett, és számos ház akadt, ahol napokig víz nélkül maradtak az elfagyott vezetékek miatt. 

hirdetés

A télen nem használt kertek, hétvégi házak vannak veszélyben, hiszen ha megrongálódik a mérő, akár több száz köbméter víz is elfolyhat észrevétlenül. A Tettye Forrásház Zrt.-hez még májusban is érkezett bejelentés, mert a tulajdonos csak akkor vette észre a hibát. Az így „elveszett” víz és a gondatlanság miatt károsodott szerkezetek cseréjének költsége pedig a felhasználót terhelte – tette hozzá Csöngei Adrienn, a Tettye Forrásház Zrt. sajtóreferense.

Jó tanács

A hazai időjárási viszonyoknak megfelelően a fagyhatár minimum 80 centiméter mélyen húzódik a földben. A vezetékek és a vízmérők elhelyezésénél ezt kell figyelembe venni, ami azonban nem jelent automatikus védelmet rendkívüli hidegben, ezért érdemes egy kis extra figyelmet fordítani a téli hónapokban a megóvásukra.

A szolgáltató azt javasolja, az akna fedlapját belülről burkoljuk hőszigetelő anyaggal, például az épületborításokhoz is használt polisztirol lappal. A hóréteg is jól szigetel, ezért az aknáról elég csak a várható leolvasás előtt ellapátolni a havat. Magát az órát és a csatlakozó vezetékeket is sokan csomagolják be, de ha ezt ronggyal teszik, ügyeljenek arra, hogy a textília ne nedvesedhessen át. A vizes rongy ugyanis jobban vezeti a hőt, mint a levegő, így hozzájárulhat a fagyáshoz. A téli hónapokban az óvintézkedéseken túl is érdemes rendszeresen ellenőrizni a vízóra aknáját, hogy nincs-e benne talajvíz, és jól záródik-e a fedőlapja.

Ha mindennap használt a mérő, akkor is károsodhat éjjel, és az sem garancia, ha garázsban, pincében, vagy akár lakáson belül van a szerkezet: megtörtént, hogy emeleti lakás tárolójában fagyott el egy nyitva hagyott ablak miatt. Ha fűtetlen helyiségekben, a földfelszíntől egy méternél kisebb mélységben találhatók a szerkezetek, gondoskodni kell a fagyvédelmükről, akárcsak a tűzfalban vagy falon kívül futó csöveknél. Amennyiben a téli hónapokban nem használjuk ingatlanunkat, ahol lehet, engedjük le a vizet a falban lévő vezetékekből, és ugyancsak víztelenítsük a kerti csapokat. A mérőben ekkor is marad víz, szigeteljük!

 

[frame] Ezt tegyük, ha megtörtént a baj:

Egy elfagyott vízóra könnyen felismerhető: ha a csapból nem vagy csak alig folyik a víz, a mérő üvege pedig megrepedt, esetleg szivárog, gondoskodni kell a javításról és a cseréjéről. A Tettye Forrásház Zrt. 72/421-799-es telefonszámán a szolgáltató szakemberei éjjel-nappal tájékoztatást adnak a szükséges teendőkről. [/frame]