Az államfő aláírta az alkotmánymódosítást

Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását. A jogszabályok a Magyar Közlöny pénteki számában jelentek meg. Az államfő aláírta a jövő évi adó- és járuléktörvényeket is. Az Országgyűlés kedden fogadta el az alkotmány és az alkotmánybírósági törvény módosítását, amelyek szerint az Alkotmánybíróság (Ab) ezután csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket.
A parlament a kormánypárti képviselők támogatásával fogadta el – név szerinti voksolással – az alkotmány módosítását 261 igen és 103 nem szavazat mellett. Az alkotmánybírósági törvény megváltoztatásáról gépi szavazással döntöttek, a javaslat 260 igen és 100 nem voksot kapott. A Ház a törvényjavaslatok sürgős kihirdetését kérte. Az alkotmánymódosítás a kihirdetését követő napon, vagyis szombaton lép hatályba, hasonlóan az alkotmánybírósági törvény módosításához, amelynek rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

A fideszes Lázár János, Balsai István és a kereszténydemokrata Vejkey Imre indítványa alapján az Ab a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg, ha azok az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sértik.

A Ház ugyancsak kedden döntött a 98 százalékos különadó új szabályairól is: a parlament 304 igen szavazattal, 58 nem ellenében – a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával – fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, eredetileg Lázár János által beterjesztett törvényjavaslatot. A törvény szerint a munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára.

A különadót az Ab október végén alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette, ám a Fidesz frakcióvezetője újból benyújtotta lényegében változatlan formában. Végül azonban – miután Lázár János tárgyalásokat folytatott szakszervezeti vezetőkkel – több ponton is módosultak a különadó szabályai.

A Magyar Közlöny pénteki számában e törvények mellett megjelent az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvény módosítása, amely alapján kilenc évre választhatják a legfőbb ügyészt; a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény; a jövő évi adó- és járuléktörvények; a konzuli védelemről szóló jogszabály módosítása; valamint a kormányhivatalok kialakításával összefüggő törvénymódosítások.