Hirdetés

Az illegálisan lerakott hulladék közegészségügyi szempontból is problémát jelentett. 

A Pécsi Ellátó Központ és a Biokom a Györgytelepen lévő önkormányzati ingatlanok átfogó takarításával folytatták az illegális pécsi hulladéklerakók felszámolását – közölte az önkormányzat. Mint írják, a területen lévő lakóingatlanok közvetlen környezetét több, esetenként igen kiterjedt illegális hulladéklerakó borította.

A közlemény szerint kezeletlen hulladék az esztétikai gondokon túl közegészségügyi szempontból is problémát jelent.

A takarítás során összesen mintegy 25 ezer négyzetméter nagyságú területről 123 köbméter, 17 tonna tömegű hulladék – fajtánként elkülönített – begyűjtését végezték el a két városi cég munkatársai – írja az önkormányzat. Ennek döntő része lom és háztartási jellegű szemét volt, de gumiabroncsból, építési törmelékből és még a veszélyes hulladéknak minősülő palából is akadt bőven a környezetet csúfító kupacokban.

Az előre egyeztetett munkamegosztás alapján a munkaerőt a PEK biztosította, míg a Biokom a hulladék elszállításról és kezelésről gondoskodott. A jogellenes hulladéklerakók felszámolását május 30-a és június 16-a között naponta átlagosan 11 fő végezte a településrészen – áll a közleményben.

Képgaléria – előtte/utána: 

A sok felhalmozott szemét sajnos együtt járt a rágcsálók elszaporodásával is, emiatt a projekt zárásaként a közterületek átfogó patkányirtását is el fogja végeztetni a Biokom.

A megbízott szakvállalkozó valamennyi utcában több helyen fog mérget kirakni, amit annak érdekében, hogy háziállat, vagy kisgyermek ne férhessen hozzá, speciális rágcsálóetető dobozban helyeznek el. A méreg pótlását mindaddig heti rendszerességgel fogják elvégezni, amíg a fertőzöttség észlelhető, azaz, amíg a dobozokból fogy a kihelyezett szer. A dobozok semmilyen értéket nem képviselnek, eltulajdonításuk ugyanakkor hatástalanná teszi a rágcsálók elleni védekezést – emeli ki az önkormányzat.

A Biokom eddig több mint 25 kamerát szerzett be és helyezett ki városszerte az illegális hulladéklerakás szempontjából frekventált területek megfigyelésére. A kamerák felvételeit a Pécsi Közterületfelügyelet munkatársai figyelik, és szükség esetén ők teszik meg a szükséges intézkedéseket.

A városban egyébként 3 hulladékudvar áll a lakosság rendelkezésére, ahol hétfőtől szombatig ingyenesen átveszik a hulladékot, így azok nem szennyezik közvetlen környezetünket – zárul a közlemény.

Hirdetés