19 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaBelföld16 milliót tüntettek el egy férfi számlájáról a netes csalók

16 milliót tüntettek el egy férfi számlájáról a netes csalók

A Pécsi Járásbíróság 2021. január 31-én elrendelte két budapesti férfi letartóztatását egy hónapra, információs rendszer felhasználásával elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A vádirat szerint a gyanúsítottak bűntársaikkal 2020. június 10-e előtt az interneten olyan e-maileket küldtek, melyekkel azt a látszatot keltették, hogy egy bank kereste meg a sértetteket bankszámlájukhoz kapcsolódó adategyeztetés miatt.

Ezzel a módszerrel megszerezték egy sértett férfi számla- és bankkártyaadatait, majd azzal 2020. június 10-én kora délután, egy – általuk felügyelt, de nem általuk vezetett látszólagos vállalkozás – másik banknál vezetett folyószámlájára több mint 16 millió forintot utaltak át, majd a gyanúsítottak harmadik társa – az egyik gyanúsított kíséretében, a másik tudtával – még ezen a napon, délután 400 ezer és 800 ezer forintos részletekben, a bűncselekményből származó összeget felvette, melyet a gyanúsítottak ismeretlen arányban egymás között elosztottak – áll a vádiratban.

Az eljárásnak ebben a szakaszában alaposan tartani lehet attól, hogy ha a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén, a bizonyítást az eljárásban részt vevő más személyek megfélemlítésével, jogtalan befolyásolásával igyekeznének megnehezíteni, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.

A bíróság határozatát az ügyész, az egyik gyanúsított és védője tudomásul vették, rá vonatkozóan a végzés végleges. A másik gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így e gyanúsítottra a bíróság határozata nem végleges – zárul a vádirat.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő