17 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapHírzónaDíszhangverseny a Kodályban

Díszhangverseny a Kodályban

Hagyományos díszhangversenyével köszönti a Pannon Filharmonikusok a zene világnapját. Október elsején, este hét órai kezdettel a Kodály Központban Mozart és Schubert művei szólalnak meg.

Mindkét szerző páratlan iskolapéldája a zenei sokszínűségnek. A hangversenyen Mozart Varázsfuvolájának Nyitánya után a zeneszerző utolsó befejezett hangszeres műve, az A-dúr klarinétverseny és Schubert utolsó befejezett szimfóniája, a IX. „Nagy C-dúr’ szimfónia dallamai töltik majd be a koncerttermet. Mindkettő utolsó helyen szerepel az életműben, ám az elsők között a világ zeneműveinek sorában.

A Zene világnapja a halhatatlan zeneszerzők és örökérvényű zeneműveik megidézése mellett a tolmácsolásukban maradandót alkotó kiváló muzsikusok bemutatkozásának is teret ad. Ilyen kiválóság például az est szólistájaként színpadra lépő Laduver Mihály is, a Pannon Filharmonikusok klarinétművésze, akit 2012-ben a társulat közönsége a legkedvesebb muzsikusnak választott meg, nem kisebb érdemként 2013-ban ő nyerte el Az év zenekari művésze címet.

Laduver Miháy zenei pályája Mohácson indult, majd a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatódott, egykori iskolájának ma már tanára. A Liszt Ferenc Zeneakadémia klarinétművész szakán Szatmári Zsolt professzor irányításával ért kiváló muzsikussá. Tehetségét ajándékba kapta, tudását azonban Michel Arrignon, Jermoe Julien Laferriere, Varga Gábor, Kovács Béla, Dittrich Tibor kurzusain tökéletesítette. A Pannon Filharmonikusok 2003 óta büszke klarinétjátékára.

A koncerten Kovács János, a Magyar Állami Operaház Liszt- és Kossuth-díjas karmestere dirigálja a zenekart.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő