19 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapAbszolút Nő45 településen több mint 12 ezren, Pécsett közel 500-an emelték fel gyermeküket

45 településen több mint 12 ezren, Pécsett közel 500-an emelték fel gyermeküket

Nemrég ötödik alkalommal rendezett országos „gyerekemelést” a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a gyermekvállalás és a családalapítás fontossága mellett kiállva. A programhoz csatlakozott többek között szeretett városunk is, a szervezést a PécsiSitter és a Roomli Pécs vállalta, a Gyereket a magasba című rendezvény keretében egész délelőtt várták az érdeklődőket a Zsolnay Kulturális Negyedben. 

Mint a mozgalom friss közleményéből kiderült, összesen 45 településen több mint 12 ezren vettek részt a rekordkísérleten szeptember 24-én. Pécsett színes programkínálattal, például ringatóval, bábjátékkal, élményműhellyel, koncerttel, tombolával, egészségügyi előadással, kézműves vásárral, arcfestéssel csalogatták a Zsolnay-negyedbe a családokat. Sikerült is a terv, ugyanis

közel 500-an jelentek meg végül a rendezvényen.

Országszerte és a határon túl egyszerre, egy időben, visszaszámlálás után pontosan 11 órakor emelték magasba a gyerekeket, ezzel megdöntötték saját tavalyi rekordjukat, hiszen egészen pontosan 12.393-an vettek részt az akcióban.

Kiemelt kép forrása: Roomli Pécs

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő