Hirdetés

Az orosz-ukrán háború elől menekülők díjmentessége a régi parkolási rendelet alkalmazásáig áll fenn, de ha szükséges lesz, kezdeményezni fogják a vélhetően nyáron életbe lépő új parkolási rendelet módosítását is az ingyenes parkolás fenntartása érdekében.


A február 24-én kitört orosz-ukrán háború az utóbbi évtizedek legsúlyosabb humanitárius válságát hozta magával Európában. A március 13-án hozzáférhető adatok szerint az Oroszország által megszállt Ukrajnából menekültek száma már átlépte a 2,5 milliót, az előzetes becslések szerint pedig ez a szám várhatóan 4 millióra is nőhet. A rendőrség folyamatosan, napról napra frissülő adatai szerint az invázió első napjaiban Magyarországra Ukrajnából naponta csaknem 20 ezren érkeztek, de a menekültek száma azóta mérséklődni látszik, jelenleg naponta hozzávetőlegesen 10 ezren jönnek át az ukrán határon. Az országba eddig összesen több mint 245 ezer menekült jött: többségük ugyan csak információt kér az átutazáshoz, de sokan vannak, akik magyar ismerőseiknél, rokonaiknál szállnak meg, vagy a számukra önkéntes segítséget nyújtó civileknél, szociális szervezeteknél keresnek oltalmat.

Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármestertől megtudtuk, hogy a Pécsre érkező menekültek közül többen hozzátartozóiktól, illetve a pécsi ukrán kisebbség tagjaitól kértek segítséget, hozzájuk is jönnek menekült családok. Mint mondta, a városvezetés ott és úgy támogatja a menekülteket, ahol és ahogy csak tudja, épp ezért a számukra nyújtott humanitárius segítségadás érdekében a március 22-ei közgyűlés elé terjesztik azt a rendeletmódosítási tervezetet, amelynek eredményeképp az ukrán forgalmi rendszámmal rendelkező gépjárművek Pécs közigazgatási területén belül, a fizető parkolózónákban térítésmentesen várakozhatnak.

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a díjmentesség a régi – tehát nem a járványügyi veszélyhelyzet megszüntetése után életbe lépő, már elfogadott új – parkolási rendelet alkalmazásáig áll fenn, tehát ideiglenes kedvezményt jelent a menekültek részére. Hozzátette ugyanakkor, hogy a régi rendelet várhatóan idén július elsején megszűnik, az új rendelet pedig alkalmazhatóvá válik.

– Folyamatosan figyelemmel kísérjük a nemzetközi eseményeket. Amennyiben a háborús helyzet, vagy az abból adódó humanitárius válság a régi parkolási rendelet hatályvesztését követően is fennáll, kezdeményezni fogjuk az új parkolási rendelet módosítását a díjmentesség további fenntartása érdekében – emelte ki Nyőgéri Lajos. Az alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy megvizsgálták, a díjmentesség miatt keletkező bevételkiesés olyan alacsony, hogy a gazdasági és költségvetési hatása nem is mérhető.

Hirdetés