Hirdetés

A civil szektorral való együttműködés megerősítése érdekében a városvezetés megbíz egy civil szervezetet, amely az önkormányzat civil koncpeciójában foglaltakat követve kell majd ellátnia a civil koordinátori feladatokat. A civil koordinátort egy nyílt pályázaton választják ki, amelynek részletei az alábbiakban olvashatók.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, az elmúlt évek komoly, hosszú, de sikeres egyeztetési folyamatának köszönhetően elkészült a pécsi önkormányzat 2022-2026-os időszakra vonatkozó civil koncepciója, amelynek végleges tervezetét a helyi civil szféra szereplői korábban véleményezhették is. A kiküldött tervezetre 14 szervezet reagált, ugyanakkor sok szervezet már a dokumentum tervezésében is részt vett. A civil szervezetek által felvetett releváns kérések és javaslatok be is kerültek a dokumentumba. Mint ismert, a koncepció elkészítésén az önkormányzat és a helyi civil szervezetek – a Nevelők Háza Egyesület koordinálásával – több mint két éve dolgoztak azért, hogy a civil szférában megmutatkozó kapacitásokat a városvezetés a jövőben hatékonyabban tudja kiaknázni.

Kunszt Márta

Kunszt Márta, az önkormányzat civil tanácsnoka a koncepciót érintő legújabb fejlemények kapcsán lapunknak elmondta, hogy a civil koncepció megalkotásakor célként tűzték ki, hogy a civil szektorral való együttműködés megerősítése érdekében a városvezetésnek meg kell bíznia egy civil szervezetet, amelynek az úgynevezett civil koordinátori feladatokat kell majd ellátnia. Mint mondta, a civil koordinátort egy nyílt pályázaton választják ki, a nyertessel pedig a városvezetés köt szerződést és biztosítja a feladatellátáshoz szükséges forrásokat.

Kunszt Márta hozzátette, hogy a civil koordinátor legfontosabb átfogó feladata a civil stratégia és operatív program kidolgozása, megvalósítása lesz.

Ezen belül a konkrét feladatok:

  • A városi elektronikus civil portál szerkesztése, folyamatos frissítése, önkormányzati és civil információs tartalmak, hírek közzététele (a pecs.hu oldalon).
  • A szakmaterületi munkacsoportok megszervezése, működésük koordinálása.
  • A civil adatbázis szerkezetének kialakítása, frissítése, működtetésének felügyelete.
  • A Civil Pályázati Alap támogatási, bírálati és elszámolási rendszerének kidolgozása.
  • A pályázó és támogatott szervezetek segítése.
  • Az éves szinten, hagyományteremtő céllal megvalósuló „Pécsi Civilek Napja” rendezvény szervezése, a megvalósítás koordinálása.
  • A részvételi költségvetés módszerének kidolgozásában való közreműködés, városrészi közösségi tervezési folyamatok segítése, generálása.
  • Információval, tanácsadással, együttműködés-fejlesztéssel, képzési lehetőségek szervezésével, koordinálásával segíteni a civil szektor önszerveződését, működését és fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.
  • Fórumok, rendezvények, műhelymunkák kezdeményezésével, szervezésével segíteni a helyi kapcsolatok építését a civil szervezetekkel, az önkormányzati intézményekkel, a vállalkozói szféra és a média szervezeteivel, valamint támogatni a városon kívüli együttműködési, partnerségi kapcsolatok kialakítását, fejlesztését (például testvérvárosi, vagy országos, nemzetközi kapcsolatok erősítése).

Az önkormányzat civil tanácsnoka kiemelte, hogy a pécsi civil szervezetek számára kiírandó civil koordinátori pályázat anyaga elkészült, annak elfogadásáról pedig a január 24-ei közgyűlés fog dönteni.

A pályázatban olyan pécsi civil szervezet vehetnek részt, amely:

  • a pályázat benyújtását megelőzően legalább 15 éve működik,
  • székhelye Pécsett található,
  • tevékenységének hatóköre a város teljes területére kiterjed,
  • és rendelkezik Pécsett jól megközelíthető, frekventált helyen lévő, megfelelő infrastruktúrával ellátott irodával.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. február 15.

A pályázatokról egy szakmai bíráló bizottság javaslata alapján a március 21-ei közgyűlésen dönthetnek.

Kunszt Márta kitért arra is, hogy az előzetes számítások szerint a civil koordinátori feladatot végző nyertes szervezet működésére a város

  • 2023-ban 4,5 millió forintot,
  • 2024-ben 6 millió forintot,
  • 2025-ben pedig 1,5 millió forintot tervez elkülöníteni.
Hirdetés