Szárnyas Malac Napok a Negyedben

A Bóbita Bábszínház idén is a Szárnyas Malac Napokkal búcsúzik az óévtől, ezúttal december 28-29-30-án ülhetünk fel a “Szárnyas Malac-hintára”. A legapróbbak csecsemőszínházi előadásokon találkozhatnak mesékkel, mondókákkal, dalokkal, az ovis és iskoláskorú gyerekeket bóbitás és vendégül hívott bábelőadásokkal mulattatják, de a felnőtteknek is készül estére némi meglepetés.

hirdetés

Az „Elvarázsolt színház”-ban Diótörő birodalmába invitálják a kalandvágyó látogatókat. A színpadon varázsfenyőfa, táncoló rózsák és egérhadsereg, a nézőtéren szánkópálya várja a gyerekeket és szüleiket, a kamarateremben hógolyózásra és hóemberépítésre, a kézműves teremben újévi képeslapok készítésére lesz lehetőség.

Augusztusban az I. Metamorfózis Bábfesztivál közönsége már megismerkedhetett Fabók Mancsi Bábszínházával, s a székely menyecske meg az ördög vidám történetével. Aki akkor lemaradt, az most bepótolhatja, aki ott volt, újra végigkacaghatja, hogyan bánik el a címbeli tűzrőlpattant fehérnép a Pokol legfélelmetesebb teremtményével.

Ezt a mesét nyugodtan ajánlhatjuk gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, később, december 30-án este 7-től viszont már inkább a nagyobbácskákhoz szól Kapós Böske története, szintén Fabók Mancsi vendégjátékában.

[note note_color=”#498325″ text_color=”#f5e5e5″]Részletes program:

December 28., szombat

10.00 és 11.30 Kerekecske-gombocska (csecsemőszínházi előadás)

10.00 Mesekuckó

16.00 Terülj, terülj, asztalkám!

17.00 Bábkészítő foglalkozás

December 29.,vasárnap

10.00 és 11.30 Zimmezumm (csecsemőszínházi előadás)

16.00 Hamupipő

December 30., hétfő

10.00-13.00 Elvarázsolt színház (barangolás a Bóbita titkos zugaiban kicsiknek és nagyoknak)

16.00 A székely menyecske meg az ördög (Fabók Mancsi vendégjátéka)

19.00 Kapós Böske (Fabók Mancsi vendégjátéka)

A Szárnyas Malac Napokon a belépőjegyek ára: Csecsemőszínházi előadás: 800 ft/fő Gyerekeknek szóló bábelőadás: 900 ft/fő

Felnőtteknek szóló bábelőadás: 900 ft/fő „Elvarázsolt színház” = 900 ft/ gyermek – a felnőtteknek nem kell belépőjegy erre a programra![/note]