Hirdetés

Több mint 50 millió forint feketepiaci értékű kábítószert foglalt le a rendőrség és tizenhárom embert állított elő egy négy vármegyére kiterjedő, összehangolt akcióban a napokban – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Azt írták: mintegy száz rendőr tizenöt helyszínen tartott házkutatást Somogy, Fejér, Pest és Komárom-Esztergom vármegyében.

A bevetésben részt vevő somogyi, zalai, baranyai rendőrök és a Terrorelhárítási Központ tagjai

tizenkét kilogramm kábítószert

– feltehetően amfetamint, kokaint, marihuánát –, valamint ötven kannabisz növényt találtak. Emellett lefoglaltak kábítószer termesztéséhez, terjesztéséhez és fogyasztásához használatos eszközöket, laptopokat, mobiltelefonokat, karórákat, gáz- riasztófegyvert az ahhoz tartozó lőszerekkel, egy nagyértékű gépkocsit és több mint 3 millió forint készpénzt is.

A tizenhárom előállított közül hat embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett, hetet kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

A rendőrök a feltételezett elkövetők közül négyet őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés