14 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapSportLabdaBravúr a javából: a Honvédot verték meg a pécsi vízilabdázók

Bravúr a javából: a Honvédot verték meg a pécsi vízilabdázók

A második félidőben mutatott pazar játékának köszönhetően komoly skalpot gyűjtött be a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdacsapata.

Bár a Honvéd vízilabdacsapata már nem tündököl régi fényében, azért így is a magyar bajnokság legerősebb csapatai közé tartozik. Decker Attillával, Manhercz Ádámmal és Hosnyánszky Norberttel a soraiban bizony klasszisokat foglalkoztat.

A PVSK keretében ugyan sztárok nincsenek, de a hosszú évek óta tartó tudatos építkezésnek köszönhetően egyre inkább kezd tényezővé válni az OB I.-ben Török Viktor együttese. Amely szombaton este, TV-s meccsen mutatta meg, hogy a pécsi csapatot egészen egyszerűen nem szabad fél vállról venni.

Ugyan a Honvéd elleni csörte első félidejében még a papírforma köszönt vissza a medencéből – a nagyszünetben kettővel vezetett a Honvéd –, azonban olyan harmadik negyedet vágott ki a Pécs, hogy azt bizony öröm volt nézni. Keresztúri vezérletével ugyanis begyújtotta a rakétákat a PVSK, amely nyolc perc alatt hatot lőtt, így az utolsó játékrészre teljesen nyílttá tette a meccset. És ha már egyszer az esélyt kivívta magának a bravúrra, meg is ragadta az, és nagy csatában végül 12-10-re legyőzte esélyeseb riválistát.

Ezzel öt forduló után a PVSK-Mecsek Füszért a tabella hatodik helyén áll – legutóbb talán még Ambrus Tamás idejében volt ilyen magasságokban az együttes.

PVSK-Mecsek Füszért–Budapesti Honvéd SE 12-10 (1-2, 2-3, 6-4, 3-1)
Vízilabda-OB I., Pécs, 250 néző. V.: Csanádi, Petik.

PVSK-Mecsek Füszért: JÓZSA – GÁL 3, KERESZTÚRI 6, Lihotzy, CSACSOVSZKY A. 1, Kolozsi, Csorba 1. Cs.: Kókai Sz., Reisz 1, Almási, Oltean, Némethy, Gaszt. Vezetőedző: Török Viktor.
Budapesti Honvéd SE: Decker A. – Hesseles B. 2, Hosnyánszky 1, Kiss, Fejős 1, Sugár, EKLER 2. Cs.: Hessels S., MANHERCZ 2, Simon 1, Kevi, Gregor, Molnár G. Vezetőedző: Szívós Márton.

Kipontozódott: Hessels B. (26.), Lihotzky (30.), Kevi (31.), Reisz (32.).

Fotó: PVSK-Mecsek Füszért

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő