14 C
Pécs
hétfő, május 13, 2024
KezdőlapHírzónaMerkely Béla: Minden lélegeztetőgépen lévő beteg oltatlan

Merkely Béla: Minden lélegeztetőgépen lévő beteg oltatlan

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése a járvány gyorsulását igazolja.

Merkely Béla szerint a koronavírus elleni első két oltás nagyon fontos, mert nagyjából tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét. A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta,

az oltottak számával párhuzamosan az átfertőzötteké is folyamatosan nő.

Az elmúlt két hétben az indiai variáns R-értéke 1,5-et ért el, azaz egy beteg másfél embert tud megfertőzni. Egy oltottak és védettek nélküli környezetben ez a szám akár nyolc is lehetne – tette hozzá.

A fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése a járvány gyorsulását igazolja – mondta Merkely az MTI tudósítása szerint.

A kórházi fertőzöttek száma még nem éri el azt, ami tavaly ebben az időszakban volt, de szeretnék is lehető leginkább csökkenteni, az egészségügy terhelését kordában tartani.

Merkely Béla kiemelte: az oltottaknál sokkal kisebb az esély arra, hogy súlyosan megbetegedjenek, de a 70 és 80 év fölöttiek, különösen ha valamilyen társbetegségük is van, oltás mellett is megfertőződhetnek, kórházba kerülhetnek. Hatvan év alatt két oltással gyakorlatilag extrém ritkán kerülnek súlyos megbetegedéssel kórházba.

A rektor négy egyetem adatai alapján hívta fel a figyelmet, hogy nincs olyan személy, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna.

Minden beteg, aki lélegeztetőgépen van, oltatlan, vagyis abba a 38 százalékba tartozik, aki még nem vette fel az első két oltást.

Aki még nem betegedett meg, nem tudja megakadályozni a nyálkahártyán keresztül történő megfertőződést, de az oltás az olykor nagyon súlyos lefolyású megbetegedést náthává, rövid ideig tartó lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni.

Merkely Béla szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt a 60 év felettieknek, a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azoknak, akik nagyon sok emberrel találkoznak. Utóbbi érvényes az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és az óvodákban tevékenykedőkre. Az ő esetükben minden tekintetben hasznos a harmadik oltás, de azon 60 év alattiaknál is van értelme, akik tartanak a megbetegedéstől.

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő