20 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletBrüsszelben egyeztetett Ruzsa Csaba a „100 város program” kapcsán

Brüsszelben egyeztetett Ruzsa Csaba a „100 város program” kapcsán

Kétnapos konferencián vett részt Ruzsa Csaba alpolgármester vezetésével Pécs küldöttsége Brüsszelben, ahol a „100 város programban” résztvevő települések számára hamarosan megnyíló pályázati lehetőségekről is tárgyaltak.

Korábba már többször megírtuk, hogy Pécs is bekerült abba a 100 európai városba, amelyek kísérleti és innovációs központokká válhatnak, és ahol olyan energetikai, klímavédelmi fejlesztéseket valósíthatnak meg, amelyek aztán az összes többi európai település számára példaként szolgálhat majd. Pécs így a Horizont Európa Városi Misszió keretén belül, a NetZeroCities platform szakmai támogatásával valósíthatja meg klímasemlegességi célkitűzéseit 2030-ig.

Magyarországról Pécs, Miskolc és Budapest is bekerült a programba, most pedig Brüsszelben rendeztek nagyszabású konferenciát a résztvevő városok számára. Pécs is ott volt az eseményen, a város küldöttségét Ruzsa Csaba, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester vezette.

– Ez volt a második jelentős konferencia a „100 város program” keretében – mondta el a PécsMa érdeklődésére Ruzsa. – Mi jelenleg készítjük elő a programhoz szükséges beruházási tervet illetve a klímavédelmi szerződéseket, ezek kapcsán juthattunk most értékes információkhoz. Mivel 12 város már beadta a beruházási terveket idén, így megosztották a többiekkel tapasztalataikat, amiből nagyon sokat tanulhattunk. A két nap során bizottsági tagokkal és szakértőkkel tudtunk egyeztetni, de a programban résztvevő városok számára hamarosan elérhetővé váló uniós forrásokról is tudtunk beszélni az Európai Bizottság zöld ügyekért felelős alelnökével, Frans Timmermanssal.

Az alpolgármester hozzátette, hogy a várhatóan ennek az évnek a végén, esetleg 2024 elején megnyíló forrásokra a települések közvetlenül fognak tudni pályázni, ami nagy segítség lehet az energetikai és klímavédelmi célok elérésében. A Magyarország számára kijelölt kapcsolattartónak köszönhetően a „100 város program” megvalósításán dolgozó egyik konzorciumi taggal is egy asztalhoz tudott ülni a pécsi küldöttség, az egyeztetés során pedig nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodott.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő