A kapcsolati háló használata az üzleti életben

Hirdetés

A cégek életében hatalmas ereje van az információnak. Kifejezetten fontos, hogy képesek legyünk arra, hogy feltárjuk az üzleti partnerek érdekeltségeit más vállalkozásokban. Ehhez ma már profi szolgáltatást is igénybe vehetünk, aminek köszönhetően gyorsan, hatékonyan és átláthatóan dolgozhatjuk fel az információkat.

Kerüljük el a nemkívánatos kapcsolatokat!

A Credit Online kapcsolati háló szolgáltatásával megfontoltabb és hatékonyabb döntéseket hozhatunk az üzleti életben. Már az új üzletkötés vagy az első tárgyalás előtt tisztában lehetünk azzal, hogy mégis kivel kerülhetünk közvetett kapcsolatba az együttműködés során. Érdemes elkerülni az ismeretlen hátterű cégeket, mivel azzal többet kockáztatunk, mint amit nyerhetünk. Az indirekt kapcsolódások akár történhetnek olyan, potenciálisan kockázatos háttérrel rendelkező vállalkozásokkal, amelyeket alapesetben mindenképpen el akarunk kerülni.

Ezért is fontos, hogy már előzetesen történjen átvilágítás, a kapcsolati háló vizsgálatával fény derülhet arra, hogy mégis milyen kapcsolatok húzódnak meg a háttérben. Ezzel növelhetjük a cég biztonságát, mivel részletes információhalmaz fog a rendelkezésünkre állni. Egy minőségi szolgáltatással nemcsak a cégvezetők és cégek összefonódásait tudjuk kibogozni, megvizsgálni, hanem a tulajdonosi kör pontos kilétére és a gazdasági szervezetek kockázati mutatóira is ráláthatunk.

Az minden cég érdeke, hogy elkerüljék a nemkívánatos kapcsolatokat és ezzel kétes szituációba kerüljenek. Ezt a vizsgálatot nemcsak az első egyeztetések, tárgyalások és a döntések meghozatala előtt érdemes elvégezni, hanem a már meglévő partnereket is monitorozhatjuk ezzel a módszerrel.

Rengeteg információ könnyen fogyasztható formában

Sokszor találkozhatunk igazán bonyolult kapcsolati hálóval is. Szerencsére a megfelelő szolgáltatással az egész könnyebben áttekinthető lesz, így hatékonyan fogjuk tudni átvilágítani a leendő és meglévő ügyfeleket, partnereket és beszállítókat. Már a tárgyalás előtt tisztában leszünk minden szükséges információval. A kapcsolódó cégek pénzügyi helyzetét is megvizsgálhatjuk, ahol láthatjuk, hogy van-e lezárt vagy folyamatban lévő hatósági eljárás, ami őket érinti.

Mit tartalmaz a kapcsolati háló?

Konkrétan minden olyan információt, ami a helyes, megalapozott döntés meghozatalához szükséges lehet. Ilyen például a kapcsolódó cégek hálózata, ahol nemcsak az aktuális, de a múltbéli kapcsolatokat is láthatjuk. A személyi összefonódásokra is fény derül, hogy ki a cégvezető, tulajdonos vagy végső tulajdonos. A kockázatossági mutatókkal megvizsgálhatjuk, hogy melyik kapcsolódó cég túl kockázatos. Részletes céginformációk segítségével minden cég adatlapját elérhetjük akár egyetlen kattintással.

A kapcsolati hálót érdemes minden egyes üzleti döntés előtt megvizsgálni, valamint év közben is ellenőrizhetjük az ügyfelek, partnerek helyzetét.

(x)

Hirdetés