Dróntámadás érte a világ legnagyobb olajfinomítóját

Több mint a felére csökkent átmenetileg a szaúdi napi olajkitermelés azután, hogy a jemeni húszi lázadók dróntámadásokat intéztek két szaúdi olajterminál ellen – ismerte el vasárnapra virradóra rijádi kormány és az Aramco szaúdi olajvállalat az Index.hu tájékoztatása szerint. 

hirdetés

A dróntámadások okozta robbanások következtében 5,7 millió hordóval csökkent a napi olajkitermelés, ami több mint a fele a szaúdi olajkitermelésnek, és mintegy öt százaléka a világ napi olajkitermelésének. A veszteségek egy részét az olajtartalékot tartalmazó tározókból fogják pótolni. Az amerikai hatóságok adatai szerint Szaúd-Arábia naponta átlagosan 10 millió hordó olajat termel, az augusztusi átlag pedig 9,85 millió volt. A rijádi kormány szerint a támadás következtében jelentősen csökkent az olajkitermeléskor keletkező kísérő gáz mennyisége is.

A jemeni húszi lázadók (hogy kik is ők, arról itt olvashat bővebben) elismerték, hogy szombat hajnalban tíz drónnal intéztek támadásokat két szaúdi olajterminál ellen. Egyik szóvivőjük közölte, hogy ez jogos válasz volt arra, hogy a szaúdiak vezette katonai koalíció beavatkozott a jemeni polgárháborúba a kormány oldalán. A húszik által működtetett tévének nyilatkozva fogadkozott, hogy a következő akciók kiterjettebbek és fájdalmasabbak lesznek a szaúdi rezsimnek. Az egyik támadás az Abkaik kormányzóság Bukjak nevű helységében lévő olajterminált érte, amely az Aramco közlése szerint a világ legnagyobb olajfinomítója. A másik célba vett terminál a Huraisz kormányzóságban lévő olajmezőhöz tartozik, amely a második legnagyobb olajmező az országban. Az üzemekben robbanások történtek és tűz ütött ki. A tüzeket rövid időn belül eloltották, senkinek sem esett baja.

A támadások után Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst, és biztosítsa arról, az Egyesült Államok kész együttműködni a királyság biztonságának és stabilitásának megőrzésében. Jóllehet a húszik elismerték, hogy ők hajtották végre a támadásokat, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az őket támogató Iránt tette felelőssé értük, és azt mondta: nincs bizonyíték arra, hogy Jemenből érkezett a támadás.

Hirdetés