Tesco: magasabb bérért tüntetnek a dolgozók

Több napig nem lesz Tescózás

A Tesco dolgozói szombaton tüntetnek a fizetésemelésük miatt, ugyanis átlagosan 2,3 százalékkal nőtt csak a bérük július 1-től, ami a többségnek mindössze 4 ezer forintot jelent. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 5 ezer munkásnak 30 ezer forintos emelést javasol – írja az Origo.hu.

hirdetés

A tüntetést az váltotta ki, hogy hiába emelték meg a bérüket a dolgozóknak, annak mértékével már nem értenek egyet az alkalmazottak. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a lapnak elmondta, hogy 7200 érintett dolgozó csupán bruttó négyezer forint fizetésemelést kap, amit nevetségesnek tartanak, szerinte a jelenlegi 165 ezer forintos bruttó bér helyett legalább 200 ezer forintos bruttó fizetés járna.

A szövetség szerint 30 ezer forintos havi béremelésre van szükség a Tescónál, hogy ne omoljon össze a bértábla.

A tüntetés szombat délben lesz Budapesten a Fogarasi úton a Tesco előtt. Amennyiben viszont nem lesz sikeres a demonstráció, a továbbiakban újabb akciók is jöhetnek.