19 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálCsúcsmobil a szelektív hulladékgyűjtőben

Csúcsmobil a szelektív hulladékgyűjtőben

A BIOKOM kökényi telephelyén, a szelektív hulladékot válogató szalagon bukkant fel egy hibátlan állapotú iPhone 6-os mobiltelefon. A hulladékot szelektáló dolgozó azonnal szólt a felettesének, aki kinyomozta és értesítette a telefon gazdáját.

Az újonnan közel 150 ezer forint értékű iPhone 6-os mobiltelefonról a dolgozó akár azt is gondolhatta volna, hogy a Mikulás ajándéka, de inkább szólt a főnökének, aki értesítette a telefon tulajdonosát.

Egy céges mobil volt, amely sértetlenül úszta meg a hulladékos kalandot. A tulajdonos hölgy azt hitte, elvesztette a készülékét, de az elsődleges információk alapján bűncselekmény áldozata lehet, ugyanis a telefon SIM-kártyáját korábban eltávolították a készülékből.

Feltételezhető, hogy miután a tolvajok rájöttek, hogy nem tudják könnyedén, rizikómentesen értékesíteni az iPhone-t, kidobták azt egy lakossági, közterületi szelektív gyűjtőbe. Majd innen került a hulladékkal együtt – megúszva a szállítójármű tömörítését is – a kökényi telephelyre. Itt a gépek által került a futószalagra a készülék, amelyre a nehéz körülmények között élő, elvált, 18 éves fiát egyedül nevelő Zsuzsa bukkant rá.

Az önzetlen segítséget – az ígéretek szerint – a cégen belül honorálják majd. A készüléket átadták a rendőrségnek, ők fogják visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosnak.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő