17 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapPécs AktuálDrágul a cigi az új adótól

Drágul a cigi az új adótól

Rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat – köztük így a BAT Pécsi Dohánygyárat is – a kormányzó párt. Az elmúlt években folyamatosan csökkent a cigaretta-kereskedelem, a válság komoly nyomott hagyott pécsi dohánygyár forgalmán is.   

A parlamentnek csütörtökön benyújtott törvényjavaslatot azzal indokolják, hogy a dohányzás döntő szerepet játszik a betegségek kialakulásában, a halálozási okok kiváltójaként kiemelt helyen szerepel. A dohánytermékek jövedéki adóztatása ugyanakkor nagyrészt a fogyasztókon csapódik le, de nem viselhetik kizárólag ők a dohányzás egyéni-társadalmi költségeit – ezért indokolt a dohánygyártók „személyes” tehervállalása.

A tervezet szerint  az adó alapja a 2014-es nettó árbevétel lenne. Az előterjesztés sávosan határozza meg a fizetendő hozzájárulás mértékét: az adóalap 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,2 százalék – de legalább 30 millió forint -, az adóalap 30 és 60 milliárd forint közötti része után 2,5 százalék, az adóalap 60 milliárd forint feletti része után pedig 4,5 százalék. Ez azt jelenti, hogy például 60 milliárd esetében 2,7 milliárdot kellene fizetniük a gyáraknak. Az így befolyó milliárdokat kizárólag az egészségügyre szabadna fordítani az elképzelés szerint.

 

A teher döntően a magyarországi dohánygyártókat és azokat a bejegyzett kereskedőket sújtaná, amelyek Magyarországon dohányterméket hoznak kereskedelmi forgalomba, azaz „szabad forgalomba bocsátanak”. A már szabad forgalomba került termékek nagykereskedői és a dohánytermék-kiskereskedők nem esnének a törvény hatálya alá.

Az új pécsi dohánygyár is felkelti az érdeklődést Pécs iránt
Az új pécsi dohánygyárban szeptemberben indult el a munka

A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. hazánk vezető dohányipari vállalata a teljes magyarországi dohánypiacon, így e vállalatot érintheti a leginkább a tervezet.  A  gazdasági válság kezdete óta a BAT eladásai folyamatosan csökkentek, a társaság 2008-ban még évi közel 7 milliárd szál cigarettát értékesített Magyarországon, 2013 pedig már csak 3 milliárd szálat és kevesebb mint 2 milliárd szálnak megfelelő fogyasztási dohányt. A cigaretta esetén mindez 60 százalékos csökkenést, a teljes értékesítésben pedig 30 százalékos visszaesést jelentett.

Egyébként dohánygyár második üzemében, a 9 milliárd forintba kerülő Finn utcai, közel 9 ezer négyzetméteres csarnokban szeptemberben indult el a termelés. A gyár egy új szivarkát állít elő az új üzemben.  

A különadó tervezete kapcsán megkerestük a pécsi gyárat is, egyelőre még nem reagáltak megkeresésünkre, amint megérkezik a válaszuk, akkor cikkünket is frissítjük.

Frissítve: Emelkedhet a cigi ára

Tóth Attila, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. szabályozási és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője szerint megdöbbenéssel vették tudomásul a tervezetet. Mint mondta, a cég számára ez 3,5 milliárdos többletet jelenthet, miközben az ágazat évek óta veszteséges, ami alól a BAT sem kivétel. Különösen fájó, tette hozzá, hogy Varga Mihály jelenlétében adták át szeptemberben az új üzemet, és a javaslat nincs tekintettel arra, hogy 9 milliárdos befektetést valósítottak meg, nem kivitte az anyacég a profitot, hanem az országban tartotta meg.

Tóth Attila szerint ráadásul 425 milliárd forintot fizettek be jövedéki adó formájában a fogyasztók az állam kasszájába, így van miből egészségügyre fordítani. Úgy véli, hogy az újabb adó bevezetése esetén 70-80  forintos drágulás jöhet dobozonként, hiszen a beruházásuk miatt sem tudnák kigazdálkodni az újabb emelést.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő