17 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaEgymilliárd literrel kevesebb "idegen víz"

Egymilliárd literrel kevesebb „idegen víz”

Félig megtöltené az orfűi Pécsi-tavat az a vízmennyiség, amelytől tavaly óvták meg a szennyvízkezelő rendszert a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei. A szolgáltató percenként kétezer, éves szinten több mint egy milliárd liter csatornába jutó, de nem odavaló, idegen vízforrást derített fel 2011-ben, milliós megtakarítást érve el ezzel – eredményük alapján oszthatták meg tapasztalataikat, módszereiket a legnagyobb hazai víziközműcégekkel múlt csütörtökön Pécsett egy országos együttműködés keretében.

Fekete bekötés, szabálytalanul bevezetett esővíz, rossz helyre rákötött szökőkút, vagy feltörő forrásvíz – gyakran kerül máshonnan is víz a csatornába a szennyvízen kívül. Ezek a többletként megjelenő idegen vizek feleslegesen terhelik a szennyvízhálózatot, a tisztítóművet pedig többletmunkára késztetik, komoly pluszköltségeket és üzemeltetési nehézségeket okozva ezzel a szolgáltatónak. A fogyasztók is szembesülnek a problémával, ha máskor nem, egy-egy hevesebb esőzés idején, amikor túltelítődnek és kiönthetnek a csak szennyvíz elvezetésére épített csatornák, no meg persze maga a szolgáltatás is olcsóbb lehetne nélküle.

Az idegen vizek valamennyi közműszolgáltatónak kihívást jelentenek, ezért a hazai öt regionális vízmű szakmai összefogást kezdeményezett: szakembereik egységes fogalomtárat dolgoznak ki és összegyűjtik az idegen vizek felderítésében, kezelésében eddig alkalmazott legjobb technikákat. Az április 15-ig tartó közös projektbe a nem állami vízszolgáltatók közül egyedüliként a Tettye Forrásház Zrt.-t is felkérték. A cég február 23-án volt a soros házigazda, az elmúlt héten Pécsett tanácskoztak a szakemberek.

– Olyan megoldásokat keresünk közösen, amire egyenként tapasztalatunk már van, de a közös problémamegoldás sokkal eredményesebb – mondta el Pécsett a Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. műszaki igazgatója, Balogh Zsolt. – Két hónapon belül megszületik egy egyedülálló szakmai anyag, ami nemcsak a résztvevőknek, hanem az egész szakmának nagy segítségére lesz a költséghatékonyabb üzemeltetésben.

A tudásbázis kialakításában a Tettye Forrásház Zrt. jelentős szerepet vállal. Bár a pécsi szolgáltató csak két éve kezdte vizsgálni a jelenséget, mostanra percenként 2000 liternyi idegen vízforrást azonosított, vagyis eddig egymillió köbméternél is több feleslegtől szabadította meg a rendszert, több millió forintos költséget spórolva meg ezzel az elkövetkező évekre nézve. Olyan kutat is felderítettek és felszámoltattak, ami több mint 30 éve termelte a vizet – a csatornahálózatba…

– A lényeg, hogy „nem hagyjuk magára” a hálózatot – avat be a részletekbe Szarvasné Domján Edit, a Tettye Forrásház Zrt. műszaki osztályvezetője. – Arra törekszünk, hogy a lehető leghatékonyabban és biztonságosabban üzemeltessük a szennyvízhálózatot, ezért kiemelten kezeljük ezt a problémát. Több eljárást alkalmazunk párhuzamosan: összevetjük a talajvizek térképét a csapadékcsatorna- és a szennyvízcsatorna-hálózattal, folyamatosan elemezzük a lehulló csapadékmennyiséget és azt, mennyi szennyvíz jutott el a telepre. Műszaki szempontok és kockázatelemzés alapján behatároljuk a kritikus területeket, majd kihelyezett mérőműszerekkel pontosítjuk a többlet mennyiséget. Ezzel párhuzamosan tüzetesen átvizsgáljuk a vezetékeket, aknákat, majd ellenőrzéssel és műszaki vizsgálattal derítjük fel az illegális bekötések vagy a hibák miatti beszivárgásokat. Ha hibát találunk, azonnal beavatkozunk.

Az együttműködés következő találkozóját Vácon rendezik meg. A projektnek már tervezik a folytatását, a szolgáltatók és a fogyasztók számára is értékes megtakarítást jelentő idegen vizes témakör feldolgozását követően további problémakörökkel kapcsolatos tudásmegosztás jöhet.

Az együttműködés résztvevői: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., Dunamenti Regionális Vízmű Zrt., Északdunántúli Vízmű Zrt., Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt., Tiszamenti Regionális Vízművek, Tettye Forrásház Zrt.

Forrás: TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő