21 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapHírzónaElhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik tervezője

Elhunyt Dénesi Ödön, Uránváros egyik tervezője

Életének 89. évében elhunyt Dénesi Ödön Ybl-díjas építész, urbanista. Búcsúztatása március 18-án, 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában.

Dénesi Ödön élete lenyomata a történelemnek. A Trianon utáni 1921. év karácsonyán Kárpátalján született, Beregszászon nevelkedett, majd a Budapesti Műegyetemen tanult. A háború végén a Németországba, majd onnan Dániába menekített végzős egyetemi hallgatók között volt, míg kalandos úton 45 végére hazaért.

A földbirtokreformban telekosztást irányított, majd a minisztérium területrendezési intézetében dolgozott, míg ’51-ben megszerezte diplomáját. A MEZŐTERV, a LAKÓTERV, a VÁTI, a kor ekkor szerveződő tervezőirodái az állomások, melyekben a szakma nagy neveivel dolgozott együtt. Ekkor indult a Mesteriskola, melynek részt vett első ciklusában.

Alig 34 évesen már ő a tervezője a pécsi, a hivatalos elnevezés szerinti Nyugati városrésznek, vagyis Uránvárosnak. Pécsre költözve városrendező csoportot szervezett a Pécsi Tervező Vállalatnál.

A feladatok egyre nőttek: Pécs Általános és Részletes Rendezési Tervei, a Szigeti városrész, a Megyeri Kertváros, Kaposvár és Komló városrészei, és a több mint húsz díjazott tervpályázat. Kitüntetései között ott ékeskedik az építészet legnemesebb elismerése, a munkájáért 1960-ban kapott Ybl-díj.

1976-ban megromlott egészsége miatt be kellett fejeznie a tervező munkát, de még évtizedekig részt vett a szakmai közéletben. Munkássága meghatározó a mai Pécs arculatában.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő