Hirdetés

A Pécsi Járásbíróság szeptember 14-én elrendelte egy sombereki és egy hosszúhetényi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint mindkét gyanúsított kannabiszt termesztett. A gyanúsítottaktól összesen 57 kannabisz növényi tövet foglaltak le.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmények jelentős tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsítottak, szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, illetve az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást.

A bíróság határozata nem végleges. Az elsőrendű gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, ezért a végzés ellen az ülést követő három napon belül fellebbezést jelenthet be, míg a másodrendű gyanúsított védője fellebbezett a bíróság határozata ellen.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét