19 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldEmlékfákat ültettek a régió több iskolájában

Emlékfákat ültettek a régió több iskolájában

Pécsi, mohácsi és szentlőrinci általános iskolák diákjaival ültetett fát a Europe Direct Baranya és a Holcim Magyarország Kft. A fák ültetésével egyúttal a június 5-i környezetvédelmi világnapot is megünnepelték.

A Europe Direct Baranya tájékoztató központ és a Holcim Magyarország Kft. közös kezdeményezésének köszönhetően, kétfordulós, környezetvédelmi témájú tanulmányi versenyen vehettek részt a Baranya vármegyei általános iskolák felső tagozatos diákjai 2022. második félévében. A „Youth4GreenerEU” verseny első három helyezett csapatának jutalma egy-egy emlékfa elültetésének joga az iskolák udvarán.

„A Holcim számára fontos a helyi lakosság és egyúttal a fiatal generáció környezettudatos szemléletének formálása. Ennek jegyében szervezünk már évek óta környezeti témájú versenyeket, előadásokat és gyárlátogatásokat is. Külön öröm számunkra, hogy ezúttal egy helyi, európai uniós tájékoztató szervezettel közösen, a Europe Direct Baranya irodával valósulhatott meg legutóbbi környezeti témájú versenyünk, amelyre régiós szinten érkeztek pályázók. A nyertes csapatokkal pedig egy kis lépést tehettünk a levegő CO2 tartalmának megkötése érdekében az emlékfák elültetésével” – jegyzi meg a versennyel kapcsolatban Hoffmann Tamás, a Holcim Magyarország Kft. Ügyvezető igazgatója.

A pécsi, mohácsi és szentlőrinci nyertes diákcsapatok 2023. június 5-én és 6-án ültethették el emlékfájukat iskolájuk udvarán, amellyel egyúttal a környezetvédelmi világnapot is megünnepelték.

Ezzel is céljuk felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és az éghajlatváltozás kihívásaira.

„Bízunk benne, hogy az emlékfák hosszú évekig szép és egészséges növényekként díszítik az iskolák udvarát és árnyékot biztosítanak majd a diákok számára. Mindezek mellett pedig emlékeztetik majd a diákokat arra, hogy mindenki felelősséggel tartozik a környezetünk védelméért” – jegyzi meg Kerner Barbara, a Europe Direct Baranya vezetője.

Nyertes csapatok iskolái és az emlékfák helyszínei:

1. helyezett csapat: Pécsi Tudományegyetem GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája

2. helyezett csapat: Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium

3. helyezett csapat: Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A faültetés mellett az első helyezett diákcsapat egy tanulmányi kirándulást is nyert a Holcim Cégcsoport Mannersdorfi Cementgyárába, amely utazásra május végén került sor. A program során a diákok és a felkészítő tanáruk megismerhették a gyár történetét és az ottani zöld cementgyártás folyamatát, a környezetvédelem és a körkörös gazdaság megvalósítása érdekében tett intézkedéseket.

A 2022. évi Youth4GreenerEU verseny célja

A 2022/23-as tanév őszi félévében meghirdetett tanulmányi verseny célja a környezeti szemléletformálás, a fiatalok szerepvállalásának és aktív cselekvésének előmozdítása. Az általános iskolák felső tagozatos tanulóinak motiválása, hogy elhivatott, nyitott és felelős állampolgárként éljék mindennapjaikat, akik fontosnak tartják a környezet értékeinek megóvását, a bolygó állapotának megőrzését, javítását. Az ismeretek átadása és elsajátítása mellett a természeti és társadalmi környezettel való életszerű, közvetlen élményalapú kapcsolat kialakítása a fiatalokban; a fenntartható társadalomhoz szükséges életvitel ismereteinek elsajátítása.

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő