16 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapSportLabdaGyőzelmet ért a jó védekezés

Győzelmet ért a jó védekezés

Fontos meccset sikerült megnyernie idegenben a PVSK-Mecsek Füszért OB I.-es vízilabdacsapatának.

Miskolcon vendégszerepelt a PVSK vízipólócsapata a hétvégén egy olyan bajnokin, amely igen fontos volt Török Viktor együttesének. Egy győzelem az egyik közvetlen rivális ellen ugyanis azt jelenthette volna, hogy továbbra is marad esélye a legjobb nyolc közé kerülni a gárdának – amire már hosszú évek óta nem volt példa.

Ennek megfelelően végig nagyot közdöttek a PVSK játékosai. Az első félidőben egyik fél sem tudott ellépni a másiktól, így a nagyszünet utánra maradt a döntés. A harmadik negyedben aztán villantani tudott a Pécs. Kapusa pazar teljesítmnényének is köszönhetően szépen összeállt a PVSK védekezése, elől pedig 8 perc alatt három gólt is sikerült betuszkolni a miskloci kapuba, így kétgólos előnyre tettek szert Csacsovszkyék. Ez pedig végül elégnek is bizonyult a győzelemhez, a Miskolc ugyanis csak egyet tudott faragni hátrányából.

Miskolc–PVSK-Mecsek Füszért 7-8 (2-1, 3-4, 1-3, 1-0)
Vízilabda-OB I., férfiak.
Miskolc: Moravcsik – SÉLLEY 2, Seman, BÖRÖCZKY 2, Tanczer, Molnár, Biros 1. Cs.: Tőzsér 1,  Nagy, Krasznai, Csiszár, Várkonyi, Vismeg 1, Hoferica (k). Vezetőedző: Popovics Miklós.
PVSK-Mecsek Füszért: JÓZSA – Kolozsi 1, Keresztúri 1, CSORBA 2, CSACSOVSZKY A. 1, Gál 1, REISZ 1. Cs.: Almási, Gaszt, Kókai, Némethy 1, Lihotczky, Oltean. Vezetőedző: Török Viktor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő