A határnyitás óta még több horvát vendég érkezik hazánkba

Hirdetés

Olvasónk jelezte lapunknak, hogy a hétvégi kirándulása során azt tapasztalta, a magyar-horvát határon fekvő Barcson a szokásosnál is többször lehetett a déli szomszédból érkezettekkel találkozni. 

Idén január 1-étől Horvátország csatlakozott a belső határellenőrzés nélküli európai uniós schengeni övezethez. Ez többen között azt jelenti, hogy Magyarországra szabadon jöhetnek a horvát állampolgárok, illetve ez fordítva is igaz. Lapunk beszámolt róla, hogy sok magyar jár át többek közt a déli szomszédba tankolni és vásárolni, ugyanis olcsóbb – és egyesek szerint jobb is – az üzemanyag és sok élelmiszer.

A barcsi gyógyfürdőben járt olvasónk családjával nemrég, ahol tapasztalta, hogy még az eddigiekhez képest is jóval több horvát vendég érkezett ide strandolni. Hozzátette, szerinte Pécsett és Baranya vármegye fürdő- és üdülőhelyein is nagyot nőtt a szláv nyelvet beszélő járókelők és turisták száma a határnyitás óta.

Lapunk érdeklődött egy barcsi étterem munkatársánál, aki megerősítette, hogy hozzájuk is több horvát tért be januárban a korábbi létszámhoz képest.

https://www.pecsma.hu/hirzona/matol-horvatorszag-is-teljes-jogu-tagja-az-euro-es-schengeni-ovezetnek/

Hirdetés