Déli szomszédunk január elsején huszadik országként csatlakozott az euróövezethez, valamint a schengeni övezet teljes jogú tagjává vált.
Az eurót használó uniós tagállamok tanácsa, az eurócsoport június közepén állapodott meg arról, hogy Horvátország az euró bevezetéséhez szükséges valamennyi feltételnek megfelel. A szükséges jogszabályok elfogadásával az év végéig lezárult az a folyamat, amelynek eredményeképp Horvátország január elsején az euróövezet tagjává válhat – írja az MTI.
A tagországok pénzügyminiszterei megállapították azt az árfolyamot, amelynek alapján a kuna euróvá konvertálódik. Az Ecofin az euró és a horvát kuna közötti átváltási árfolyamot 1 euróra vetítve 7,53450 kunában határozza meg. Ez megfelel a kuna jelenlegi középárfolyamának.
Horvátországban az árakat szeptember 5-étől kunában és euróban is ki kell írni. Az árak kettős kijelzése 2023 végéig marad érvényben. A kunát – az euró hivatalos bevezetésének időpontjától – költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az állami pénzügyi intézet (FINA). A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.
Az Európai Bizottság november közepén állapította meg, hogy Horvátország készen áll arra, hogy teljes jogú tagjává váljon a határok nélküli szabad uniós mozgást biztosító schengeni övezetnek – foglalta össze az MTI.
Íme a csatlakozás első pillanatai Letenyénél:

A csatlakozás alkalmából január 1-jén, 12 órakor a Horvát Köztársaság magyarországi főkonzulátusa Baranyában, az udvari határátkelőn ünnepélyes határnyitást tart. További részletek alábbi cikkünkben olvashatók.
December 31-én éjfélkor felemelik a sorompókat a horvát–magyar határon