Négyen fagytak halálra az őszi hidegben

Ők az idei őszi-téli időszak első kihűléses áldozatai – tudatta a Magyar Szociális Fórum.

Mint írják, az elmúlt télen 163-an fagytak meg fűtetlen lakásokban, a szabad ég alatt és kórházba szállításuk után – rajtuk már nem tudtak segíteni.

Szomorú adat, hogy a fagyhalál áldozatainak száma újra emelkedő tendenciát mutat.

2020-ban 212-en haltak meg kihűlés miatt, míg egy évvel korábban 196-an, 2018-ban pedig 190-en.

Az évről évre ismétlődő tömeges halálozás annak a következménye, hogy a fórum szerint „hiányzik a kellő állami gondoskodás a lakosság legrászorultabb rétegeiről, mindenekelőtt az idős, beteg, elszegényedett, egyedülálló személyekről”.

A Magyar Szociális Fórum arra is felhívta a figyelmet, hogy a múlt télen több helyen „nyomást gyakoroltak az orvosokra azért, hogy halálokként ne hypothermiát (kihűlést), hanem koronavírust tüntessenek fel, szépítve a fagyhalálra vonatkozó statisztikai kimutatást”.