16 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapAbszolút NőPszichéÍgy menő lehetsz a konditeremben

Így menő lehetsz a konditeremben

Aki életében először megy konditerembe, akarva, akaratlanul is számos hibát elkövet. A kezdeti nehézségeknél ezért érdemes szakember segítségét kérni. Így egyrészt elkerülhetők a sérülések és nem mellékesen senki sem válik nevetség tárgyává. Személyi edző segítségével összeszedtünk néhány tipikus edzőtermi hibát.

1. Ne emelj nagyobb súlyt, mint, amit elbírsz!

Sokan esnek abba a hibába, hogy jóval nagyobb súlyt emelnek, mint kellene. Ám ez inkább nevetséges, mint menő. Egyáltalán nem ciki kicsiben kezdeni, ráadásul így a sérülések is elkerülhetők.
Bibó Alpár, személyi edző minden kezdőnek azt javasolja, ne féljenek segítséget kérni szakembertől vagy a rutinosabb sportolóktól. A legcélravezetőbb négyszer tízes intervallumban, kisebb súlyokkal dolgozni.

2. Inkább sehogy, mint helytelenül

Ha saját kútfőből próbálod meg elvégezni a gyakorlatokat, nagy a valószínűsége, hogy helytelen lesz a kivitelezésük, ami kívülről nézve – az előbbihez hasonlóan – vicces. De ami sokkal fontosabb, hogy így fejlődni sem fogsz és szintén fennáll a sérülés veszélye.

A szakember szerint ebben az esetben is az segíthet, ha személyi edzőhöz fordulsz segítségért, aki megmutatja és megtanítja a gyakorlatok pontos technikáját.

konditerem1

3. „Edzés” céltalanul

Nagyon sok kezdő ott rontja el, hogy lemegy az edzőterembe és egyszerűen csak csinálja, ami éppen az eszébe jut. Előfordulhat, hogy végigpróbálja a gépeket, majd várja az eredményt, ami így soha nem jön el.
Edzéstervre mindig szükség van, sőt edzésnaplót sem árt vezetni, ez utólag visszanézve is hasznos lehet. Emellett a személyi edző két gyakorlat között, vagy a tréning után elmondhatja az észrevételeit és a hibákat is – emeli ki Alpár. Az edzéstervek ára széles skálán mozog. Attól függően, hogy mi a célod néhány ezer, de akár  tíz-tizenötezer forintba is kerülhet.

4. Ha már van két lábad, használd!

Nagyon sokan, akik lejárnak az edzőteremben nem edzenek a lábaikra, és ez nagy hiba. Az arányos testalkat elérésének alappillére egy szépen kidolgozott, erős izomzatú alsó végtag. Fiúknál gyakran látni olyat, hogy a kigyúrt felsőtest mellé szabályos virgácsok társulnak. Ez borzasztóan néz ki.
Ráadásul, akik edzenek lábra, sokkal könnyebben építkeznek a felsőtestre is, mondja a szakember. Lábazásnál alapgyakorlatokat kell végezni, amik kellőképpen igénybe veszik az alsó végtag minden izmát. A legjobb a guggolás, a kitörés, az egylábas lépegetés, melyek helyes végrehajtása nagyon fontos.

5. Az edzőterembe ne beszélgetni menj!

Az legyen az első számú célod, mikor lemész a konditerembe, hogy eddz egy jót. Sajnos sokan azért járnak edzőterembe, hogy beszélgessenek, röhögcséljenek, közben persze feleslegesen elfoglalják a gépeket. Mindig az edzés legyen az első, mert a haverkodás nem ide való, általában a „munka” rovására megy. Ráadásul azok számára, akik valóban sportolnának, nagyon zavaró tud lenni, figyelmeztet a szakember.

kockáshas

+1. A kockás has titka

A kockás has eléréséhez nem kell mást tenni, mint megfelelően diétázni, tartani az étrendet és egy rendszert bevezetni az életünkbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell hasizomerősítő gyakorlatokat végezni, de ettől még nem jönnek elő a kockák.
Alpár leleplezte a nagy titkot: mindenkinek kockás a hasa, csak a zsírréteg mennyisége más, elsősorban ezt kell ledolgozni kitartó aerob edzésekkel, melyekhez szükség van a megfelelő táplálkozásra is.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő