Hirdetés

A képzési díj 50 százalékát átvállalja a PTE a Klinikai Központ azon munkatársainak, akik szeptember 10-ig jelentkeznek a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar és az Általános Orvostudományi Kar együttműködésében idén ősszel induló „Klinikai kutatási menedzser” szakirányú továbbképzésére. Az orvostudományi kutatások világába ajtót nyitó két féléves, posztgraduális képzés során megszerzett tudást a humán klinikai vizsgálatok területén kamatoztathatják a végzettek, a jelentkezéseket szeptember 10-ig várják.

Ahogy arról idén februárban már olvasni lehetett, az idén szeptemberben induló képzés kiemelten az egészségügyi intézmények dolgozóit kívánja megszólítani, ideális választás azoknak, akik érdeklődnek a humán klinikai vizsgálatok iránt. A PTE Gyógyszerésztudományi Kar honlapján elérhető szakismertető szerint, a szakirányú továbbképzés a klinikai vizsgálatok területén elvárt hozzáértéssel, jártassággal rendelkező munkavállalók ismereteinek megalapozását és bővítését célozza meg.

Olyan szakembereket képeznek így, akik az orvostudományi kutatások megtervezésétől a protokoll és költségvetés kialakításától a kivitelezéséig és a publikációig a vizsgálóhelyen képesek a vizsgálatvezető munkáját segíteni. A leendő klinikai kutatási menedzserek frissen szerzett, célzott szaktudásukkal vonzóbbá tehetik az adott vizsgálati helyet, munkacsoportot, szakmai csapatot a klinikai vizsgálatok szponzorai számára, a frissen szerzett szaktudásukkal képessé válnak különböző humán klinikai vizsgálatok megtervezésére, lefolytatására, illetve azokba való bekapcsolódásra. A végzett hallgatók az elsajátított ismeretek révén bekapcsolódhatnak a kereskedelmi és akadémiai, vagy más néven „investigator initiated” célú humán klinikai vizsgálatokba, azok szakmai koordinációja is eredményesebbé, megalapozottabbá válhat.

A két szemeszteres, levelező munkarendű szakirányú továbbképzés során a hallgatók megismerik az orvostudományi kutatások tervezésének folyamatát, ideértve a kutatás/humán klinikai vizsgálat protokolljának, betegtájékoztatójának és beleegyező nyilatkozatának megírását, költségvetés kialakítását, illetve a kutatás engedélyeztetésében való közreműködést, a kivitelezéstől a publikációig. Megismerkednek a klinikai kutatás-fejlesztés világával, betekintést nyernek a gyógyszerinnováció, illetve készítményfejlesztés elveinek területére.

A tanulmányok során körüljárják a humán klinikai vizsgálatok jogszabályi hátterét, etikai kérdéseit, a gyógyszerbiztonság, a farmakovigilancia kérdéskörét, a terület minőségbiztosítási és minőségellenőrzési szegmensét, emellett kommunikációs és információtechnológiai, valamint angol szakmai alapismeretekkel, szaknyelvi ismeretekkel is bővül tudásuk.

A posztgraduális képzés díja félévente 250 ezer forint, a jelentkezés feltétele az orvos- és egészségtudományi képzési területen osztatlan képzésben szerzett végzettség, vagy orvos- és egészségtudomány területen alapképzésben szerzett oklevél és legalább egy év humán klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódó tevékenység igazolása.

50 százalékos ösztöndíjtámogatás a pécsi klinikumból érkezőknek

Azoknak, akik a pécsi klinikumból érkeznek a képzésre, a PTE 50 százalékos ösztöndíj-támogatást nyújt, azaz átvállalja a képzési díj felét. A pécsi gyógyszerészkar honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint támogatás maximum 15 fő számára nyitott, ahhoz, hogy valaki jogosult legyen erre, teljesítenie kell a bemeneti feltételeket. A támogatást a Klinikai Központ és a Klinikai Vizsgálatok Koordinációs Központ fejlesztési kerete biztosítja, melynek forrását a korábban sikeresen teljesített humán klinikai vizsgálatok teremtették meg.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Vizsgálatok Koordinációs Központ (PTE KVKK) és a PTE Klinikai központ célja, hogy egyetemünkön a humán klinikai vizsgálatok szakterületén növelje a munkatársai felkészültségét, humán erőforrásunk ez irányú fejlesztését, ezzel is hozzájárulva a PTE versenyképességének növeléséhez. Az ösztöndíj-támogatást a PTE KVKK Innovációs alap biztosítja” – fogalmazott dr. Botz Lajos professzor, a PTE Klinikai Központi Gyógyszertár vezető főgyógyszerésze, a klinikai kutatási menedzser képzés szakfelelőse.

Hozzátette, azoknak a klinikumi munkatársakkal, akik részesülnek a támogatásban, ösztöndíj-támogatási megállapodást kötnek. Túljelentkezés esetén, a jelentkezők számát az egyes klinikák KVKK Innovációs alapba való hozzájárulásának arányaival összhangban állapítják meg.

A képzésről további részletek a pécsi gyógyszerészkar weboldalán, a gytk.pte.hu-n olvashatók. A jelentkezéshez szükséges dokumentációt (egy eredeti aláírt jelentkezési lapot és mellékleteit) a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központi Gyógyszertár, 7624 Pécs, Honvéd u. 3. címre kell küldeni. Elektronikusan az egész dokumentációt (aláírt jelentkezési lap mellékletekkel) a [email protected] e-mail-címen várják. A jelentkezési lap ide kattintva tölthető le.

A szakirányú továbbképzésről részletes információk a képzési és kimeneti követelményekben érhetők el.

(x)

Hirdetés