14 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapHírzóna„Követendő példa Pécs”

„Követendő példa Pécs”

A héten Pécsett járt az Európai Parlament Kulturális és Oktatásügyi Bizottsága tagjainak delegációja. A küldöttséget vezető Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke a program végén, pénteken rendezett sajtótájékoztatón azt mondta: a város ma hű lenyomata annak, amit Európában multikulturalizmusnak hívnak.

A szerdától péntekig Pécsett vendégeskedő delegáció minden évben ellátogat az adott év Európa Kulturális Fővárosa címet viselő településeire, ez adta a városunkban történő látogatás apropóját. A tagok itt olyan közéleti szereplőkkel találkoztak, akik részt vettek az EKF programjainak szervezésében. Tárgyalóasztalhoz ültek Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével, a pécsi Kulturális Bizottság képviselőivel, az EKF-menedzsmentközpont munkatársaival, s megtekintették a legfontosabb beruházásokat is.

Páva Zsolt a három nap mérlegéről elmondta: gyümölcsöző diskurzust folytatott a delegáció tagjaival arról, miként tudja Pécs a kulturális főváros programot követően is fenntartani annak hozadékait, miként tud a város regionális ügyekben még nagyobb szerepet kapni. Hozzátette: szóba került az úgynevezett V/C közlekedési korridor fontossága, amely a Balti-tenger és a Földközi-tenger között biztosít gyorsforgalmi összeköttetést. Ennek részét képezi ugyanis az M/6-os sztráda.

Tőkés László, a csoport vezetője, az Európa Parlament alelnöke úgy fogalmazott: Pécsett megvan annak a jelenségnek a lenyomata, amelyet Európában multikulturalizmusnak hívnak. Utalt rá: a városban kiemelten kezelik a kisebbségeket, azok kultúráját, így valamilyen módon megelőzi Európát, ilyen szempontból követendő példa Pécs.

Reményét fejezte ki Tőkés, hogy Pécs nemsokára a határokon átívelő térség, az úgynevezett déli kulturális övezet képletes fővárosává válik a jeles címet követően, s igazi katalizátora lesz a környék művészeti életének. Ehhez, mondta, már ma megvannak az adottságai, csak élni kell a lehetőségekkel.

Az Európai Unió ehhez minden segítséget meg is ad, tette hozzá az alelnök, hiszen Pécs jó híre máris szájról szájra terjed Brüsszelben, s a képviselők segítségével szerte Európában. Reményét fejezte ki, hogy miután Pécs az EKF-program segítségével felkerült a térképre, jó ideig ott is marad.

A sajtótájékoztatón felszólalt Hannu Takkula, a delegáció finn, s Piotr Borys lengyel tagja. Szavaikból kiderült: Pécs mai képe lenyűgözte őket, s a városban uralkodó kulturális hangulat is megérintette a képviselőket. Hannu Takkola azt mondta: a város kiválóan felkészült arra, hogy ezentúl képviselje Közép- és Kelet-Európa kultúrájának egészét.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő