Hirdetés

Tavaly 92 ember halt meg lakástűzben, 19 pedig szén-monoxid-mérgezésben, a részletekről a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság számolt be.

Azt írják, 2022-ben összesen 7414 lakástűz keletkezett, 228-cal több, mint 2021-ben, ami 3 százalékos emelkedést jelent. Az év folyamán 102 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A lakástüzekben 92 ember vesztette életét, hat emberrel több, mint az előző évben.

Átlagosan négynaponta szedett áldozatot a tűz.

635 ember sérült meg, 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt. A lakástüzekhez 14.636 tűzoltóautót riasztottak, a katasztrófavédőknek összesen 4974 órára volt szükségük az oltáshoz.

A leghosszabb beavatkozás tizenhárom órán át tartott: áprilisban egy pécsi társasház garázsában keletkezett tűz, a lángok pedig átterjedtek a garázs feletti lakásokra.

https://www.pecsma.hu/hirzona/kigyulladt-egy-pecsi-garazs-ket-lakas-kiegett-felette/

327 eset után indult tűzvizsgálat.

[su_note note_color=”#e5b3a6″ text_color=”#161515″]A leggyakrabban egyébként nyílt láng használata, elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés, vagy dohányzás vezetett tűzhöz. 158 otthon viszont szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki, 13 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.[/su_note]

512 esetben panelház valamelyik lakásában keletkezett tűz, 967 alkalommal a kéményből indult ki, előbbi 3, utóbbi 2 százalékos csökkenés a korábbi évhez képest. 352 kigyulladt épületben gázpalackok is voltak, amelyek nehezítették az oltást.

A 7414 tűzzel érintett otthon közül csak 19 helyszínen volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a legelején megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni!

A szén-monoxid-érzékelők viszont szerencsére kezdenek elterjedni itthon. 2022-ben 1234-szer hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, ez 197-tel több, mint egy évvel korábban. A 19 százalékos növekedés egyértelmű oka, hogy egyre több otthonban van érzékelő. Ezeknek köszönhetően pedig 21 százalékkal csökkent a mérgezések száma, összesen 205 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést.

De még mindig sokan, 19-en haltak meg a mérgező gáz miatt.

Ne feledjük: veszély esetén hívjuk a 112-t vagy a 105-öt!

Hirdetés