16 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapHírzónaLegalább 74-en haltak meg a tüntetések során Egyiptomban

Legalább 74-en haltak meg a tüntetések során Egyiptomban

Legalább 74 ember veszítette életét Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő, napok óta tartó tüntetések során – jelentette a Reuters szombaton egészségügyi, kórházi forrásokra és szemtanúk adataira hivatkozva.

Az egyiptomi fegyveres erők szombaton felszólították az ország lakóit, hogy ne csoportosuljanak, és tartsák be a kijárási tilalmat – jelentette az állami televízió. A közlemény szerint a kijárási tilalom megszegőit törvényes eljárás alá fogják vonni. A korlátozó intézkedést a hatóságok azért vezették be, hogy véget vessenek a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő, napok óta tartó utcai tüntetéseknek.

Szombaton kiterjesztették az éjszakai kijárási tilalom hatályát három nagyvárosban, Kairóban, Alexandriában és Szuezben, így az már helyi idő szerint 16 órától másnap reggel 8 óráig van érvényben – közölte az állami televízió.

A hadsereg védelme alá vonta az ókori civilizáció felbecsülhetetlen kincseit őrző kairói Egyiptomi Múzeumot, hogy megóvja a fosztogatóktól. A brit tömegtájékoztatás szerint a múzeum körül négy páncélos foglalt állást katonákkal, és az épületen belül is katonák védik a műkincseket.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő