20 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapHírzónaMég nagyobb telket kapna a Leőwey

Még nagyobb telket kapna a Leőwey

Egyre inkább tisztul a kép a Leőwey Klára Gimnázium költözését illetően: az intézmény új helyen történő felhúzására tervpályázatot írnak ki, sőt, várhatóan a korábbi elgondolásoknál is nagyobb területet használhatnak majd a belvárosból ide költöző diákok. Az önkormányzat a héten a dönt a Leőwey Klára Gimnázium átköltözéséről, immár egyre letisztultabb koncepcióról tárgyalhatnak a képviselők. A város még 2009-ben állapodott meg a Pécsi Tudományegyetemmel arról, hogy két ingatlanért és 150 millió forintért cserébe megkaphatja Pécs az egyetemi bőrklinikai tömböt a Kodály Zoltán úton, közvetlenül az ott található kollégium mellett.

A város egyébként a költözés miatt az államtól 1,5 milliárdot kapott kártalanítás gyanánt. Az már korábban is kikristályosodott, hogy a pénzből nem a meglévő bőrklinikai épületet alakítják át, hanem teljesen új házat húznak fel. Erre pedig közbeszerzést folytatnának le.

A közgyűlésen arról is döntés születhet, hogy a klinika telkét a Kodály Kollégium telkével összevonják, valamint egy közel kétezer négyzetméteres részt is még hozzávásároljanak a komplexum megvalósítására. Ennek az az oka, hogy a vonatkozó szabályozás szerint az adott területen legalább 22.500 négyzetméternyi területre van szükség a 900 diákkal és 120 tanárral bíró oktatási intézmény felhúzására, a megfelelő beépíthetőségi arány megtartása mellett. A bőrklinikai telek azonban csupán 18 ezer négyzetméteres, a nagyobb helyszín viszont majd 30 ezer négyzetméter lenne.

A tervpályázat lebonyolítása nagyjából öt hónapot vesz igénybe, s további 10 hónapot a tervezésre és a kivitelezési eljárásokra kell szánni. A programot így leghamarabb 2014-ig tudják befejezni. Csak az előkészítés úgy 350 milliót emészt fel, az építésre pedig – mivel 150 milliót az egyetem már kapott – egymilliárd jutna.

A városnak a magyar-vatikáni szerződés értelmében kell visszaadnia az egyháztól a kommunizmus idején elvett iskolaépületet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a ciszterciek mit kezdenek a házzal.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő