21 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapKékhírekMindent elvittek a tolvajok, közel másfél millió a kár

Mindent elvittek a tolvajok, közel másfél millió a kár

Szinte teljesen kifosztott egy ingatlan két férfi Szellőn. 

Egy nő március 22-én arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy Szellő külterületén betörtek a házába, és szinte mindent elvittek. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a ház melléképülete lakattal le volt zárva, de azt valaki leverte, majd az épületből

elvitt egy bojlert, egy fűkaszát, szerszámgépeket, házi vízműveket és több műszaki cikket is.

A lopással és a rongálással mintegy 1,1 millió forintnyi kára keletkezett a sértettnek.

A lista azonban itt nem ért véget, mert a lopással eltűntek a háznál villanyszerelőként dolgozó férfi szerszámai is. Tőle

ütvefúrót, sarokcsiszolót, dekopírfűrészt és láncfűrészt loptak el

mintegy 350 ezer forint értékben.

A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd március 28-án elfogták a páros egyik tagját. A 24 éves pécsi férfi a gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a lopást egy rokonával közösen követte el. A rendőrök az elvégzett kutatásoknak köszönhetően szinte minden ellopott tárgyat megtaláltak, majd lefoglalták azokat.

A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság, társát még keresik a rendőrök.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő