17 C
Pécs
vasárnap, május 12, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekMindent megtesz szerelméért: férje rehabilitációjához kér segítséget a fiatal baranyai nő

Mindent megtesz szerelméért: férje rehabilitációjához kér segítséget a fiatal baranyai nő

Amrein-Király Martina 25, férje, Amrein Tamás pedig 29 éves, kicsit több mint egy éve volt az esküvőjük, épp otthonteremtés közben, családalapítás előtt állnak, két szépséges ló gazdái, a motorozás szerelmesei. Május 10-én addig szinte idillinek mondható életük sötét fordulatot vett: a férfi súlyos közúti balesetet szenvedett, melynek következtében deréktól lefelé lebénult. Felesége nehéz döntést hozott, a közösség segítségét kéri ahhoz, hogy újra teljes lehessen a boldogságuk. 

– Tamás aznap reggel Hosszúhetényből dolgozni indult, motorral, ahogy általában. Rutinos sofőr, naponta kezelt különböző járműveket, gépeket. Munkahelyétől alig pár száz méterre egy elé kanyarodó autóval ütközött, önhibáján kívül. Az esés következtében súlyosan sérült a gerince, azonnal meg kellett műteni, de sajnos lebénult és legjobb esetben is maradandó károsodás lehet a vége a szakemberek szerint, még akkor is, ha újra lábra áll. Bizakodóak vagyunk, jelenleg az ország szerintünk legjobb ilyen intézményében, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kap kezelést.

Hihetetlen, hogy vasárnap még az első házassági évfordulónkat ünnepeltük, szerdán pedig hívtak, hogy a férjemnek balesete volt.

Nemrég láttunk neki a házunk felújításának, lehetőség szerint mindent magunk szerettünk volna megcsinálni. Május óta az építkezés megakadt, most az apósom dolgozik rajta, a terv változott, akadálymentesen kell kialakítanunk az ingatlant, hogy haza tudjuk hozni Tomit a rehabilitáció után, bár azt egyelőre nem tudni, ez mikor történhet meg. Én Budapest mellé költöztem ideiglenesen, hogy sűrűn be tudjak hozzá járni a kórházba. Szerencse, hogy nem maradtunk száz százalékig bevétel nélkül, a munkámat nekem nem kellett feladnom, elég rugalmasan tudom beosztani az időmet. Azt viszont látjuk, hogy ő a tüzépre valószínűleg nem fog tudni visszamenni dolgozni – nyilatkozta lapunknak Amrein- Király Martina.

A pár életében mindig központi szerepet töltött be közös szenvedélyük, a motorozás

Hangsúlyozta, férje mindig a megoldást keresi, sosem a problémát látja maga előtt, most is pozitívan áll az előtte álló megpróbáltatásokhoz: átmenetileg megtanul kerekesszékben élni, de mindent megtesz a gyógyulásért, újra járni szeretne, családot alapítani, továbbra is gondoskodni szeretett állataikról, nem adja fel az álmait. Mindehhez azonban szükség lesz a további speciális kezelésekre, amik sajnos igen költségesek.

– Az ország legjobb rehabilitációs központjában van most is, ahol folyamatosan fejlesztik a mozgását, de a járássegítő gépekkel történő eljárások költsége akár több 10 millió forintos is lehet majd, ekkora összeget önerőből nem tudunk előteremteni. Ugyan nagyon nehezen vettem rá magam, de mégis a közösségi médiában kértem támogatást. Az ismerőseinken kívül helyi vállalkozók is az ügyünk mellé álltak, nagyon örülünk ennek az összefogásnak – fejtette ki a feleség. Hozzátette, a baleset után több, számukra ismeretlen autós állt meg segíteni, nekik lapunkon keresztül köszönik ezt meg.

A párt segíteni az alábbi posztban leírtak szerint lehet:

Képek forrása: Amrein-Király Martina, Police.hu 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő