21 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletMostantól Koltai Dénes nevét viseli az aula

Mostantól Koltai Dénes nevét viseli az aula

Hétfőn ünnepélyes keretek között avatták fel a PTE Kultúratudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán (KPVK) az intézmény elődjét megalapító, idén tavasszal elhunyt dr. Koltai Dénes nevét viselő táblát, a KPVK aulája így mostantól az ő nevét viseli.

Dr. Koltai Dénes alapította a FEEK-et, dékánja is volt a karnak, de az egyetem rektorhelyetteseként is nagy szolgálatot tett a múltban a PTE-nek. Miután idén tavasszal elhunyt, a FEEK utódja, a PTE Kultúratudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara úgy gondolta, méltó emléket kell állítani Koltainak. Az UnivPécs beszámolójából kiderült, hogy az intézmény aulája megkapta a korábbi oktató nevét.

Miseta Attila, a PTE rektora és Szécsi Gábor, a KPVK dékánja avatta fel a dr. Koltai Dénes nevét viselő emléktáblát. Az avatón Szécsi úgy fogalmazott, hogy Koltai élete három pilléren nyugodott, amely őt halhatatlanná tette. Tanár volt, tudós és karalapító is egy személyben, ezt a három pillért pedig a gyakorlatorientáltság kötötte össze.

– Olyasvalaki volt, aki élvezte az életet, miközben mindvégig becsületesen dolgozott – emlékezett meg Koltai Dénesről Miseta Attila rektor. – Felépített egy olyan egyetemi kart, amely hiánypótló volt. Gondolkodásának bizonyos elemeit a mai dékáni csapat is bátran magának vallhatja.

Fotó: Csortos Szabolcs / UnivPécs

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő