Hirdetés

A Pannon Filharmonikusoktól sok mindenre kapott már a közönség elhívást a hosszú évek alatt, megszólítva pocaklakókat és szépkorúakat, zenerajongókat vagy a komolyzenével még csak flörtölőket, egy új világ teremtésére még nem.

Most mintha ez is történt volna, persze kicsiben, hiszen a zenekar megszavaztatta a közönséget, az pedig megteremtett egy rendhagyó műsort. Demonstrálva egyrészt a zenei ízlését, másrészt azt is, hogy egy olyan világban szeretne továbbra is élni, amelyben hangversenyre járnak az emberek, mert ott jó együtt lenni. Eszünkbe juthat az is, hogy a zenekar közel egy éve Dvořák Újvilág szimfóniájára komponált figyelemfelkeltő kisfilmet…

Három kívánság 

Eredetileg ez volt annak a koncertnek a címe, amely végül a közönség beküldött szavazatai alapján kapta új nevét. Március 5-én 18 órai kezdettel a döntős darab, illetve a legkedvesebb szerzők művei hangzanak el.

Haydn és Mozart vitték el a legnépszerűbb zeneszerző pálmáját, és Dvořák Újvilág szimfóniáját javasolták a legtöbben mint konkrét művet. A közönség kívánságára tehát Mozart máig figyelemfelkeltőnek számító operája, a Don Giovanni nyitánya hangzik el, majd Haydn sokáig elveszettnek hitt klasszikusa, a C-dúr gordonkaverseny, végezetül pedig természetesen az Újvilág szimfónia, amely nemcsak az amerikai Újvilágot, hanem a filmzenék új világát is megnyitotta.

A zenekar honlapját lapozgatva is látszik, hogy nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ismeretlenebb szerzőkkel, művekkel és a kortárs darabokkal is megismertessék a közönséget. Ugyanakkor nagy sikerrel és örömmel kalandoznak, pontosabban szimfonikus hangszerelésben kitekintenek más műfajok örök érvényű alkotásai felé is, ahogyan ezt jól példázza a telt házas sikert hozott az ABBA-dalok feldolgozása, amely elsősorban Vass András állandó karmester munkáját dicséri.

Ez a mostani játékos szavazás is megerősíti, hogy a jó „klasszikus” zene klasszikus, hogy ezt a szójátékot használjuk, azaz örök érvényű, mindig hat, az emberi lélek mindig ugyanúgy merít belőle, hiába futnak el a századok.

Ezt egy 210 éves zenekar elég jól tudja.

A közönség pedig azt tudja, mit szeretne ezen a kora tavaszi napon hallani: örökzöld szerzők műveit, mert ezek nem veszítettek a népszerűségükből sem az idő múlásával, sem más szerzők színre lépésével.

A rendhagyó koncert karmesterét és szólistáját az előadásra kiválasztott program alapján kérte fel a zenekar. A jelenleg Berlinben élő sikeres Szabó Ildikó csellóművész meghódította Európát, a legnagyobbakkal lépett már színpadra.

Az est dirigense Dobszay Péter Junior Prima díjas karmester és orgonaművész, korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb muzsikusa.

Jegyvásárlás a Kodály Központ jegypénztárában és a pfz.hu oldalon online is lehetséges.

(x)

Hirdetés