21 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapHírzónaNagyágyúk előtt játszhatnak a tehetségek

Nagyágyúk előtt játszhatnak a tehetségek

A magyar könnyűzenei élet prominenseinek pécsi koncertjei előtt léphetnek fel azok a fiatal zenekarok, amelyeket a Zenész Ifjúsági Otthon (ZION) idei tehetségkutatójának szakmai zsűrije, illetve közönsége a legjobbaknak ítél. Az ambiciózus zenészek augusztus 20-ig jelentkezhetnek a szervezőknél.

A megmérettetésre vállalkozóknak stílusbeli megkötésekkel nem kell számolniuk, az viszont feltétel, hogy egy húszperces műsort adjanak elő a kétfordulós versenyen, amelynek elődöntőit augusztus 23-án, illetve 30-án tartják. Produkcióikról egy újságíróból, menedzserből és muzsikusból álló szakmai zsűri mond véleményt, amellett, hogy a közönségnek is lesz beleszólása a szeptember 9-ére kitűzött döntő eredményének alakításába.

Az idei ZION Hangja nyerteseire olyan értékes nyeremények várnak, mint hangfelvétel-, lemezfelvétel-, illetve demokészítési lehetőség, nem utolsósorban pedig az ifjú tehetségek a ZION-ban koncertező magyar headline bandák koncertjei előtt kapnak fellépési lehetőséget mint előzenekarok.

Ez azonban még nem minden – árulta el Kerekes Kornél, a kezdeményezés szervezője. A fentieken túl szakmai útmutatással is szeretnék szolgálni a résztvevőket, ahogy minden segítséget igyekeznek megadni számukra zenész karrierjük sikeres egyengetése érdekében – fűzte hozzá.

A jelentkezési lapok letölthetőek a Zenész Ifjúsági Otthon honlapjáról (zionpecs.hu), azok kitöltése után pedig a [email protected] e-mail címre várják azokat a szervezők.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő