14 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletE-rolleres tender, emléktáblák, kevés politikai vita a rekordrövid közgyűlésen

E-rolleres tender, emléktáblák, kevés politikai vita a rekordrövid közgyűlésen

Ötvenhárom napirendi pontnak futott neki ma, havi rendes ülésén a közgyűlés. Módosították a költségvetést, döntöttek Breuer Marcell és a Kórház téri virágárus, Jandó László emléktáblájának elhelyezéséről, lezárták a kedvezményes telekvásárlási program pályázatát, és az e-rolleres tendert is. Bár éles politikai adok-kapokra számítottunk, az ülés nemcsak rekordrövid, de szinte vitamentes is volt. Szövegesen, élőben közvetítettük az eseményeket, de csak a legérdekesebbeket. A PécsTv élő közvetítése ITT található.

9.10: Péterffy Attila polgármester megnyitja a közgyűlést.

Péterffy Attila

A kérdések ismertetése következik.

Csaba István (Pécs Jövője – MSZP) frakcióvezető Csizmadia Péterhez, a Fidesz frakcióvezetőjéhez intéz kérdéseket. Az első kérdéscsoport Vári Attila volt Fidesz-polgármesterjelöltjének botrányaival kapcsolatos. A második kérdéscsoport a „fideszes hazugságokról” szól, például a PVH-t és az ügyvédi díjakat érintő kormánypárti állításokról. A harmadik kérdéskör Pécs a Fidesz idején keletkezett adósságáról szól. A negyedik kérdéskor Pécs gazdaságával és az akkumulátorgyárak telepítésével kapcsolatos. Részleteket EBBEN A CIKKBEN olvashat.

Csaba István (balra) és Sík László Lajos, a háttérben dr. Schmuck Roland

Csizmadia Péter (Fidesz) frakcióvezető szerint a kérdések órája arról szól, hogy az ellenzéki képviselők tesznek fel kérdéseket a városvezetésnek. Úgy látszik, Csaba István most arra az időszakra készül, amikor már nem a mostani városvezetés lesz az önkormányzat élén. Írásban fognak válaszolni a képviselőnek, mert ő ebéd után, amikor a kérdésekre adott válaszok következnének, nem lesz jelen.

Dr. Csizmadia Péter, a háttérben Berényi Zoltán

Bognár Szilvia:

  • Ki javasolta felügyelőbizottsági tagnak Sipos Csabát több cégbe is? A szakmai önéletrajzát is kéri és a felügyelőbizottsági megnyilatkozásait is.
  • Az összes közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzésről kér információkat a Biokom esetében.
  • A Nagy Ferenc tér 9-10. szám alatti önkormányzati ingatlanban tapasztalható „rovarinvázióról” kérdez.
  • A Tüke Busz éléről a közelmúltban távozó volt vezető által kötött autóbérleti szerződést aggályosnak tartja, ezzel kapcsolatban kér információkat, és a közlekedési vállalat kapcsán tesz fel egyéb kérdéseket.
  • A Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás kapcsán kérdezi, hogy valóban „rátette-e a kezét” Pécs a társulás többszáz millió forintjára?

Hencsei Zsolt:

  • Nyolc kérdést is feltett a Pécsi Ellátó Központ volt megbízott vezetőjének osztályvezetői kinevezése, és lakáshasználata kapcsán.

Auth István:

  • Afelől érdeklődik, hogyan tudja garantálni a városvezetés, hogy a pécsiek, akkumulátor gyárakat elutasító akarata érvényesüljön?
  • Tervez-e tenni valamit az ellen a város vezetése, hogy nem fordulhasson elő újra olyan, mint a Seiren gyárának avatóján, azaz, hogy a város polgármesterét „kitúrják” az eseményről egy kormánypárti politikus miatt?

10.05: Zárt ülés után folytatódik az ülés a költségvetés módosításával

Péterffy Attila: Plusz költségvetési támogatásra van szüksége a Pécsi Ellátó Központnak, a Pécsi Városfejlesztési Nkft-nek, a Biokomnak. Béremelések miatt is módosítani kell a költségvetést. A cégeknél bért emelnek, az intézményeknél a cafeteria-keretet emelik meg, az alábbi módon.

Központi támogatások technikai átvezetése miatt is módosítani kell a költségvetést. Az eredeti költségvetéshez képest több mint 11,1 milliárd forinttal, húsz százalékkal emelkedik.

Dr. Csizmadia Péter (Fidesz) frakcióvezető. Alapvetően üdvözlendő a bérfejlesztés. A 270 milliós tétel felmerülése borítékolható volt az infláció miatt. Korábban is mondták, hogy az eredeti költségvetést módosítani kell. A magyar államtól is érkezett egymilliárdos támogatás a szociális és gyermekjóléti szféra számára. A városvezetés arra hivatkozik, hogy a béremelést részben az Áper-tulajdonostól szerezte meg úgy, hogy annak helyi adótartozása miatt nem kellett a teljes összeget kifizetni az ingatlanért. Mivel hitelből oldották meg az Áper-ingatlan megvételét, ez összességében hosszú távon ráfizetés a városnak. Ezért nem tudják támogatni ezt a javaslatot, bár annak tartalmával jórészt egyetértenek.

Berényi Zoltán (ÖPE – KDNP): Az Áper-ingatlanon kialakítandó ipari park ügye hol áll?

Ruzsa Csaba alpolgármester: Csődegyezség keretében történik az ügylet, a bíró jóváhagyta az ügyletet, egyetlen tételt nem hagytak még jóvá.

Ruzsa Csaba

Az előterjesztést és a határozati javaslatot is megszavazták.

10.35: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet megalkotása

Ruzsa Csaba: Július 1-től a MOL/MOHU végzi a hulladékgazdálkodást, ezért van szükség a rendelet hatályon kívül helyezésére.

Topán László: Milyen változásra számíthatnak a Délkom munkavállalói?

Ruzsa Csaba: Munkavállalói kockázatot nem látnak sem a Biokomnál, sem a Délkomnál. A két önkormányzati cég mindent meg fog tenni, hogy a váltás gördülékeny legyen, bár a felelősség július 1-től a MOL/MOHU-é.

Megszavazták az előterjesztést.

10.40: A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló rendelet módosítása

Nyőgéri Lajos: Minden eddiginél nagyobb szükség van a mostani gazdasági helyzetben ezekre a támogatásokra. Módosítják a jövedelmi értékhatárokat és emelik a segítség mértékét. A tavaly bevezetett nevelési támogatás már nem időszakos, hanem állandóm lenne.

j-b: Zag Gábor, Nyőgéri Lajos, Péterffy Attila, Ruzsa Csaba

Csizmadia Péter: Üdvözlendő az előterjesztés. Tavaly ősszel hasonló javaslatokat tettek, akkor kaptak hideget-meleget. Örül, hogy jobb belátásra tértek.

Nyőgéri Lajos: Ősszel és most is megtették a szükséges lépéseket ezen a vonalon. Folyamatos a monitorozás, amikor kell, reagálni a rászorultak igényeire.

Megszavazták a rendeletmódosítást és a határozati javaslatot.

10.51: A Breuer Marcell emléktáblájának elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása

Horváth Tamás (Pécs Jövője – Öt Torony): Mendöl Zsuzsa révén már tudjuk, melyik volt a világhírű építész pécsi szülőháza, így el tudják helyezni az emléktáblát.

Horváth Tamás

10.53: A Jandó László emléktáblájának elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása

Horváth Tamás: Örül, hogy nemcsak a nagy, hanem a kis emberek is kapnak emléktáblát. Jandó László, a Kórház tér ismert virágárusa állandó látogatója volt a közgyűléseknek is.

Bognár Szilvia (Tiszta Kezek): Esztergár Lajos városházi emléktábláját fedjék el egy másikkal, ennek a költségét bevállalja, kéri Horváthot, támogassa ebben.

A Jandó László-emléktábla létesítését megszavazták.

10.56:  Polgármesteri biztos megbízása sporttanácsadói tevékenység ellátására

Bognár Szilvia: Nem igaz, ami az előterjesztésben szerepel, hogy 13 millióba kerül Török Ottó a városnak, a közterheket nem tüntették fel, ezt pótolják. Az anyagban szerepel, hogy az EMMI illetékesével egyeztet, ezt ne írják alá, mert az EMMI már nem létezik.

Hári József (Fidesz): A frakció nem fogja megszavazni Török Ottó újbóli megbízatását. A témában pár napja tartott sajtótájékoztatót a képviselő. Sportszakmai és emberi problémája nincs Törökkel, szoktak is egyeztetni, és megérti, hogy neki is kell fizetést adni, de rossz helyen van, rossz ügyeket képvisel. Hatvan milliót sikerült már hazavinnie innen. A közgyűlés előtt kéne vitázni Török beszámolójáról, nem bizottsági szinten. Török azt ígérte, hogy a PSN kiemelt támogatást fog kapni, sajnos nem kapott. Ennek oka az, hogy a PSN 2018-ban és 2019-ben jelentős állami támogatást kapott Vári Attila idején.

Hári József (jobbra)

Berényi Zoltán (ÖPE – KDNP): Összefutott vele a városházán, nem érti, most miért nincs itt az ülésteremben. Azt javasolja, hozzák vissza a közgyűlés elé Török beszámoltatási kötelezettségét. Negyedévente tartson beszámolót a közgyűlés előtt.

Barkóczi Csaba (Fidesz): Azt kérdezi, a Török által négy éve menedzselt projektek (stadion, jégpálya, versenyuszoda, tanuszoda, stb.) hogy állnak, miért vett fel 60 millió forintot.

Péterffy Attila: Meg fogja küldeni Barkóczinak a sportbiztos beszámolóját.

Hári József: Nem kell elküldeni semmit, kapott egy kérdést, válaszoljon. Arról olvas beszámolókat, hogy kávézgat, beszélget, ezek légből kapott mesék, semmi nyoma nincs annak,  hogy érdemi munkát végezne.

Péterffy Attila: Én vélek felfedezni előrehaladást a korábbiakhoz képest.

Barkóczi Csaba: 4-6 oldalas beszámolókat kapnak Töröktől. Mi fog megvalósulni a beígért projektekből?

Péterffy Attila: A futballstadion ügyében érdeklődjön a kormánynál, ott pattog a labda. Az akvapark ügyében zajlik a munka, azt kéri a Fidesztől, ne akadályozzák a munkát.

Hári József: Nem akadályoznak semmit, megpróbálnak segíteni, amit lehet. Török Ottó saját eredményeként feltüntetni a Mecsek Rallyet, röhej. Megdicséri a Tour de Hongrie miatt a PSN-t, de mi köze ehhez Török Ottónak? Ha a beszámolóban alátámasztaná dokumentumokkal, milyen rendezvényeket hozott ide, akkor nem szólna semmit.

Barkóczi Csaba: Mellár Tamás aláírásokat gyűjtött különböző projektek ellen (kizárólag a labdarúgó stadion ellen gyűjtött aláírásokat, a szerk.), például ő az, aki akadályozza a projektek megvalósulását. Az is akadályozza a megvalósulást, hogy óbudai MSZP-s polgármester-jelölteknek (Török Ottóra utal) fizetnek ki milliókat.

Berényi módosító indítványát elutasították, az előterjesztést és a határozati javaslatot megszavazták.

Bognár Szilvia: Az előterjesztés melléklete hibás. Megszavazták, hogy Török Ottó járjon a nem létező EMMI-be. Kéri a szavazás megismétlését.

Bognár Szilvia és Hencsei Zsolt

Dr. Lovász István jegyző: Benne maradt valóban egy idejétmúlt megnevezés az előterjesztésben, jogutódlással szűnt meg a minisztérium, a polgármester elé kerülő szövegben már az új intézménynév fog szerepelni.

11.42: A pécsi 23913/30 hrsz-ú, Nagy ferenc téren található ingatlan tulajdonba vétele, és pályázat kiírása az épület üzemeltetésére.

Bognár Szilvia: örül, hogy lehetőség nyílik ebben a volt Pétáv-ingatlanban nyilvános illemhely, majd később vendéglátó- egység létrehozására. Az ingatlan a nagy kertvárosi játszótér mellett van.

Megszavazták az előterjesztést.

11.48: Fedezet biztosítása és szándéknyilatkozat benyújtása az EIT Urban Mobility által meghirdetett H2 Cities cím elnyeréséhez

Itt írtunk erről a témáról:

Hidrogénvárosi címre pályázik a város

Bognár Szilvia: Végre nem elektromos gépjárművel beszerzéséről döntenek, hanem a hidrogénről, jó az irány.

Megszavazták az előterjesztést.

11.53: Fedezet biztosítása a Régészeti Múzeum fejlesztése tárgyú vállalkozási szerződés 2. számú módosításához

Ruzsa Csaba: 172 millióval szeretné a kivitelező Strabag megemelni a vállalkozói díjat. További bő 30 milliót kér a múzeum plusz munkálatokra.

Megszavazták az előterjesztést.

11.58: Fedezet biztosítása a „Diána téri piac rekonstrukciója” – kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárás lezárásához

Ruzsa Csaba: Pótfedezetet biztosítanának a projekthez, hogy minél hamarabb el tudják kezdeni a munkálatokat a közbeszerzési eljárás lezárása után.

Megszavazták az előterjesztést.

11.59:  Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése című projekt Támogatási Szerződés 5. számú módosítása

Ruzsa Csaba: a kivitelező felvonult, a munka megkezdődött, ez egy technikai módosítás.

Megszavazták az előterjesztést.

12.00: A Pécs, Megye utca 22. szám alatti ingatlan értékesítése.

Százmilliós összeg lenne az ingatlan felújítása, inkább eladják, online nyílt liciten értékesítenék, a licit 73 millióról indul.

Hári József (Fidesz): felajánlották-e az elővásárlás jogát például civil szervezeteknek?

Ruzsa Csaba alpolgármester: Több ilyen egyeztetés is volt, de ennek az épületnek a megközelítése komoly problémát okoz, mivel a történelmi belvárosban van.

Barkóczi Csaba: A bérbeadáson gondolkodtak-e?

Ruzsa Csaba: 47 év alatt térülne meg a felújítás, ha utána kiadnák.

Megszavazták az előterjesztést.

12.11: Dénesi Ödön kedvezményes telekvásárlási kiírt program keretében III. pályázat lezárása

Ruzsa Csaba: Ez volt a legsikeresebb fordulója a programnak, minden telekre több jelentkező is volt. Nem számítottak ekkora érdeklődésre, új területeket kell kijelölni, ez azt jelenti, hogy a fiatal családok Pécsett képzelik el a jövőjüket.

Megszavazták az előterjesztést.

12.13: Mikromobilitási eszközrendszer kialakítására és üzemeltetésére kiírt pályázat lezárása

Ruzsa Csaba: megköszöni a munkát a Biokomnak, Auth István képviselőnek és Maga Miklós főosztályvezetőnek. Az érdeklődés alapján azt látják, hogy jelentős piacot látnak a szolgáltatók ebben.

A pályázók:

– Hopp Mecsek Kft. (székhelye: 7624 Pécs, Zója utca)

– TIER Mobility (székhelye: 1052 Budapest, Károly krt.)

A legtöbb összesített súlyozott pontszámot elérő pályázó a Hopp Mecsek Kft., így a szakmai testület ezen Társaság pályázatát javasolja nyertesnek nyilvánítani a Közgyűlés számára.

Auth István (Pécs Jövője – DK): Jó árakat tud biztosítani a nyertes pályázó. Reméli, a város lakói is értékelni fogják ezt a szolgáltatást.

Auth István

Sajgó György (Momentum): Bízik benne, hogy alternatívája lesz ez az autós közlekedésnek.

Megszavazták az előterjesztést.

12.21: A Pécsi Víz Szolgáltató Kft-vel kötött bérleti szerződés módosítása.

A Tüskésréti szabadidőpark bérlője padel pályákat hozna létre a területen. Az előterjesztés szerint: „A bérlő a sportolási lehetőségek bővítése céljából Padel pályák létesítését kezdeményezte az ingatlanon oly módon, hogy 1600 m2 nagyságú területet albérletbe szeretné adni az A.C.D.L Kft. részére, akik 3 pályát létesítenének és üzemeltetnének a területen.”

Elfogadták az előterjesztést.

Ruzsa Csaba alpolgármester bejelentése: Stuttgartban ma kezdődik Európa legnagyobb fenntarthatósági konferenciája, amin részt vesz, és el kell indulnia.

12.28: Döntés a Pécs Város Arculatának megtervezésére kiírt pályázat lezárásáról, és Pécs Város új Arculati kézikönyvének megrendeléséről

Negyven pályamű érkezett, Hudák Eszter, a PTE Művészeti Kar hallgatója lett a győztes pályázó, nettó 500 ezer forintot kap. Az arculati kézikönyvet a PTE Művészeti Kara fogja készíteni.

Bognár Szilvia: Jól átgondolt, színvonalas munka, bár a színvilága kicsit visszafogott, ami nem baj.

Ezen a linken tekinthető meg az arculati koncepció.

Megszavazták az előterjesztést.

12.35 A Pécsi Tankerületi Központtal haszonkölcsön szerződés megkötése.

A Várady Antal utca 11-es számú önkormányzati tulajdonú épületbe költözhet a pécsi Művészeti Gimnázium drámatagozata.

Megszavazták az előterjesztést.

12.42: A Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesülettel kötött közművelődési megállapodás megszüntetése

Hári József (Fidesz): A Rácz Aladár Közösségi Házat az egyesület értékesítette, ezért kell a jogszabályok alapján felbontani velük a közművelődési megállapodást. Nyilván nem tudnak azonnal új ingatlant szerezni. Van-e arra lehetőség, hogy mivel hasznos munkát végeznek, szenzációs programjaik vannak, kapnak türelmi időt és nem bontják fel velük a megállapodást. Segíthetne is az önkormányzat nekik új ingatlant találni.

Zag Gábor alpolgármester: Mindenképpen meg kell szüntetni a megállapodást. Egyeztetnek az egyesület vezetésével. Amint találnak ingatlant, újratárgyalhatják a szerződést.

Hári József: Azt kéri, segítség őket az ingatlankeresésben.

Megszavazták az előterjesztést.

12.50: A „Pécs Városi Civil Keret 2023” céltartalék felhasználási céljának kiegészítése.

Az előterjesztésből: A felhívásra 30 civil szervezet nyújtott be pályázatot, ebből formai okok miatt 3 egyesület pályázata érvénytelen volt. 21 egyesület és 6 alapítvány nyújtott be érvényes pályázatot, akik mindösszesen 23.496.000 Ft összegű támogatásban részesültek.

Megszavazták az előterjesztést.

A napirendi pontok végére ért a közgyűlés, a kérdések megválaszolása következik, de csak 14 órától, addig ebédszünet.

A kérdések (lásd cikkünk elején!) megválaszolásával folytatódik a közgyűlés.

Péterffy Attila válaszai Bognár Szilviának: az első két kérdésre 15 napon belül válaszol. A harmadik kérdésre elmondta, rendszeres a rovarirtás az említett ingatlanokban. A negyedik, a Tüke Busszal kapcsolatos kérdéscsokorra 15 napon belül válaszol. Az ötödik kérdésre is 15 napon belül válaszol.

Péterffy Attila válaszai Hencsei Zsoltnak:

  • Nem tudott róla, hogy Fogarasi Gábor képviselő adott utasítást arra, hogy G. Katalint vegyék fel a Pécsi Ellátó Központhoz.
  • A lakásgazdálkodásra vonatkozó teljes belső ellenőrzési anyagot a jegyző megküldte a Kaposvári Nyomozó Ügyészségnek.
  • G. Katalin kinevezéséről a járványhelyzet miatt egyszemélyben döntött, megbízatását később a közgyűlés meghosszabbította.
  • G. Katalin, a PEK volt megbízott vezetője már nem lakik abban az önkormányzati lakásban, amiről Hencsei beszél. Felszólították, hogy hagyja el a lakás, megtette.

Péterffy Attila válaszai Auth Istvánnak:

  • A megkérdezett pécsiek 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ne települjön akkugyár Pécsre, a városvezetés ehhez tartja magát. Nem kívánják Debrecen és más települések példáját követni.
  • Bízik benne, hogy hasonló helyzetben a kormányzat a jövőben jobb döntést fog hozni.

14.45: Az ülés véget ért, július 4-én rendkívüli közgyűlés lesz, a lakásrendeletről fognak vitázni és várhatóan dönteni a képviselők.

 

 

 

 

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő