Megint rangos díjat kapott Pécs

A világ legrangosabbnak tartott ingatlanfejlesztési díját kapta Pécs. Idén 55 országból neveztek, a rendkívül erős mezőnyben ért el második helyezést a Zsolnay Kulturális Negyed komlexuma.

hirdetés

– A FIABCI a legrangosabb ingatlanfejlesztési díj a világon, s idén 55 országból neveztek. A rendkívül erős mezőnyben ért el második helyezést Pécs – mondta Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója, akit Tajvanon értünk utol. – A Kodály Központ tavaly, míg a Zsolnay-negyed idén a középületek kategóriában kapta meg az elismerést. Olyan ingatlanfejlesztések között lett díjazott a város, amelyeknek bekerülési költsége a pécsieknek sokszorosa, 50-100 milliárd forintra rúgnak.

A díjat Páva Zsolt, Pécs polgármestere vehette át tegnap Tajvanon. Merzától megtudtuk azt is, hogy tárgyaltak már szingapúri, tajvani befektetőkkel arról, hogy a jövőben Pécsre is ellátogatnak.

Több kategóriában osztanak díjakat, így irodaházak, kereskedelmi létesítmények, lakóházak, hotelek, műemléki rekonstrukciók, közcélú ingatlanok, valamint speciális létesítmények részesülhetnek az elismerésben. A zsűrit egy 44 szakemberből álló nemzetközi bizottság alkotja.

[frame]

FIABCI

A nemzetközi ingatlanszövetség (FIABCI) 1950-ben jött létre, s több mint 60 országot tömörít. A díjat minden évben kiosztják, a bírálati szempontoknak pedig az a különlegessége, hogy komplexen szemléli az ingatlant az építkezéstől, a megvalósítástól a beköltözésig, annak használatba vételéig. Értékelik a környezetvédelmi szempontokat, a projekt társadalmi erejét, építészeti megoldását.

[/frame]

  • Olvasó

    Még a kommenteket nem is láttam, de nekem is a “lazának gondolt” farmer szúrt szemet legelőször. Ezek szerint másnak is. Égő…

  • pécsi

    Nincs egy protokoll szakértője a városnak, hogy mit illik egy alkalomra felvenni? Szégyen, hogy egy ilyen rangos dijat farmerban vesz át a város vezeője.

  • Kosaras

    Örülök a dijnak.

  • Sanyi bácsi

    Páva,
    A szmokingos urak között a szakadt farmerodban úgy nézel ki mint egy csavargó.
    Ami szerinted lezserség az mások szemében sértő.
    Szégyelld magad!

  • Böngésző

    Lásd még : Fémlemezfedések az építészetben (epiteszforum.hu) Zsolnay negyedben – újabb díj.