Hirdetés

Ma sötétedés után elkezdődött a VI. Zsolnay Fényfesztivál, bár a viharfelhők és az erős szél sokakat elijesztett az első estétől.

Minden eddiginél több helyszínen és nagyobb területen indult el ma a Zsolnay Fényfesztivál. Bár a fény útja ezúttal is csodásan szelte végig a várost, az időjárás azért egy kicsit rányomta a bélyegét a nyitónapra. A korábbi fényfeszteken megszokott hömpölygő tömeg helyett az erős szél, és a sokasodó viharfelhők miatt ezúttal sokkal csendesebben indult el a programsorozat.

Azért ahogy haladt előre az este, és vált világossá, hogy az eső és a vihar elmarad, úgy kezdett megtelni élettel a belváros is.

Kétségbe esnie azonban nem kell azoknak sem, akik ma esetleg az égre pillantva az otthonmaradás mellett döntöttek, ugyanis egészen vasárnap éjszakáig várja számos programjával a pécsieket és az ide látogatókat Magyarország első és egyetlen fényfesztiválja.

A teljes programsort IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Fotók: Rajnai Richárd

Hirdetés