Zárva a Lyceum templom a horvátországi földrengések miatt

A templom beltere (forrás: Pálos Építészet)

A pécsi Lyceum templom épületében is komoly károkat okozott a tavaly december 29-i horvátországi földrengés. A templom zárva tart, míg a károkat ki nem javítják – olvasható a Magyar Pálos Rend honlapján.

hirdetés
Uránia Mozi

Az 1700-as évek végén épült patinás pécsi templomban több helyen lehullott a vakolat, megsérültek a falak és a freskók is – számolt be róla a Bama.

A pálos rend honlapján pedig azt írják, a károk felmérése, illetve az esetleges balesetveszély elhárítása miatt bizonytalan ideig lesz zárva az imaház, nem lesznek szentmisék, és az urnatemető sem látogatható.

A misék újraindulásáról a Magyar Pálos Rend honlapján, és a Lyceum templom hirdetőtábláján adnak tájékoztatást.

A csaknem fél évszázadon át üresen álló belvárosi templom nem mindennapi történetéről egyébként korábban itt írtunk, a pécsi imaházakat bemutató sorozatunkban.